Az idő lejárt
2010-02-24 - Dr. Constantin Helios
Az Európa Unió népei minden tekintetben különböznek egymástól, még társadalmi rendszereikben is...
Az Európa Unió egyetlen chaos, mely már önmaga megsemmisítése útjára lépett.
Milyennek "kellene" lenni az Európa Uniónak? (Kellene egyáltalán?)
Egyformán gazdagnak vagy egyformán szegénynek az egész területén élő népeknek?
Minden csak nézőpont kérdése, ugyanis a gazdagabb országok lakói nem akarnak szegények lenni, a szegényebb országok lakói pedig nem tudnak önerejükből meggazdagodni.
Minden embernek és minden népnek adott Isten valamit, amiből meg tud élni.
Az egyik ember szépen tud énekelni, a másik szépen tud táncolni, stb.
De egy egész nép nem tud énekből és táncból megélni, ugyanis közben megéhezik, s ha az apró szünetekkel tarkított mulatozás közben nem vetnek kukoricát, nem nevelnek tyúkokat, malacokat, hamarosan nem lesz kedvük énekelni, se erejük a tánchoz.
Aki semmihez sem ért és nem fűlik a foga a munához, annak szüksége van az államra, melybe belekapaszkodva viteti magát, mint a régime adminisztrátora, akár mint besúgó, vagy éppen önmagát kinevezett politikus.
A nép becsapására a legjobban a demokráciának mondott kitalálmány alkalmas, mert bármilyen baj történik a hozzánemértő vezetésben, a demokrácia mögé lehet bújni a felelősségrevonás elől.
A demokráciának mondott rendszer haszonélvezői előszeretettel összetévesztik a diktatúrát a tekintélyuralmi rendszerrel, mely pedig teljesen eltér egymástól.
A diktatúrában egy politikai mafia diktál, míg a parlamenti demokráciának mondott rendszerben a politikai pártok egymás közti érdekazonossága tart valamiféle egyensúlyt, de mindenéppen a nép feje felett történik minden.
Nem véletlen, hogy a legtöbb európai országban nem engedik meg a népszavazást, mert félnek a nép közvetlen hatalmától.
A tekintélyuralmi rendszerben azonban a valódi tekintély uralkodik, melyet nem lehet kinevezni, csak saját jogon megszerezni. - Ugyanis valaminek vagy van tekintélye, vagy nincs.
Az Európa Unió népei minden tekintetben különböznek egymástól, még társadalmi rendszereikben is.
Franciaország, a világ utolsó gyarmatbirodalma, a "tengerentúli területeivel", ahol az ott lakó emberek akarata ellenére az történik, amit a Francia Birodalom elnöke akar.
Az elnöki hatalom teljes.
A külügy, a hadügy (atomfegyverek bevetésének joga)egyetlen kézben összpontosul, mely a választott kormányt is kiebrudalhatja a hatalomból.
Tehát "demokratikus" diktatúráról van szó.
Nagy-Britanniában az uralkodó nem szólhat ugyan bele a politikai életbe, de tekintélye és vagyona szilárd alapja a monarchia intézményének.
A demokrácia csak alapjaiban létezik, de részleteiben a hatalom birtokosai döntenek.
Itália, egy külön fejezet, a maga zavaros belpolitikai felépítésével.
Az államhatalom ígérgetésekre, korrupcióra, mafia kapcsolatokra, vallásos manipulációra berendezkedett adminisztrációjával.
Olaszország, ahol az állandó kormányválság előre beprogramozott, egy demokratikus zűrzavar - lényegében zsákutca.
Ausztria, a maga Sozialpartnerschaft-nak mondott, "megfelelően" (f)elosztott hatalmi körei szintén a politikai pártok érdekeit szolgálják, de a nép feje felett.
Ausztria évtizedek óta mozdulatlan, ugyanis a legkisebb mozdulatra egyensúlyvesztés történik.
Demokrácia csak papíron létezik, s az államapparátus kemény kézzel gyakorolja a hatalmat, olykor a politikai pártok ellen is.
Magyarország, a balkáni bazárgazdálkodó banándemokratúra förmedvényét öltötte magára, s a rendszernek semmi köze sem a demokráciához, sem a szociális alapokon nyugvó piacgazdálkodáshoz.
A magyar politikai pártok leginkább arra a két kutyára hasonlítanak, melyek görcsösen egymás szájába harapva marakodnak és már nem tudják a másikat elengedni.
Magyarországon a valódi demokrácia ismeretlen.
A demokrácia nevében a magyar nép egy része kénytelen idegen uralom alatt tengődni, a hatalom védelmére kerítéseket emelnek és rálőnek a népre, melyből élnek.
Ebben az össze-vissza politikai helyzetben az Európa Unió nem egyéb, mint amolyan kapitalista kommunizmusra épült gonosz kísérlet, mely nem jólét, nem rend és nem a népek önrendelkezése, tehát nem függetlenség.
Az Európa Unió egyetlen chaos, mely már önmaga megsemmisítése útjára lépett.
Istennek legyen hála.
Életfogytig tartó számüzetésemből köszönöm türelmüket a Politaktika.hu web oldalon, melyet nem teszek próbára többé sohasem.
A választások előrehaladtával, kevés időmet és energiámat meg kell osztanom a bank vezetése és a magyarokkal való, személyhez kötődő, közvetlen kapcsolattartás között, amit a legjobban az információs consortium bécsi titkárságán keresztül tudok megtenni a személyes biztonságom érdekében.
Az emberiesség ellen elkövetett bűntettek igazságtétele a magyar politikai államhatalom ellen, döntő szakaszába lépett.
Dr. Constantin Helios
Hozzászólások
Gróf Endre közgazdász Pécs
2010-02-26 22:30:23
Gróf Endre közgazdász Pécs
A cikkben foglalt megállapítások érzékeltetik az Európai Unió mibenlétét, különösen ami a működési jellegére utal. Szándékomban van az EU-ról egy hosszabb tanulmány jellegű írást több fejezetben összeállítani, ami a szervezeti felépítésén, a jogrendjén, az eddigi történésein keresztül teljességgel alátámasztja a fenti cikkben foglalt megállapítások helyességét.
Én az Európai Uniót azzal a definícióval jellemezném, hogy a „cionista világuralom gazdasági és politikai diktatúrájának európai szerve”
Csak néhány rövid gondolat-felvető jellegű utalással reflektálnék a cikkre:
- cionista diktatúra: ki kellett hagyni az EU alkotmánytervezetének preambulumából a keresztény gyökereket,
-gazdasági diktatúra:
80 ezer oldalon írják elő, hogy mit , és hogyan tehetnek, illetve nem tehetnek a tagállamok. Elrettentő példák: az uborka csak 10 cm hosszú és egyenes lehet; a disznóolban zenét, labdát vagy láncot kell tenni, hogy a disznó jól érezze magát; az ételmaradék nem adható moslékként a disznónak, azt meg kell semmisíteni; még a koton méretét is szabályozták.
-politikai diktatúra:
a nép nem szavazhat semmiről az EU-val kapcsolatban. A kivételt tevőket terrorizálják (lásd Irország ) és addig gyomrozzák, amíg meg nem szavazza.
Ha nem fogadnak el valamit, akkor átkeresztelik, más nevet kap és a lényeg marad (EU alkotmány helyett Lissaboni szerződés)
Ausztriát bojkot alá vették, mert Jörg Haider pártja, -amely önállóságot követelt- győzött. Majd Jörg Haidert, mint az EU számra nemkivánatos politikust később az ilyen- kor szokásosan előforduló autóbaleset érte, és meghalt.
Az EU egyes szervezeti egységei látszattevékenységet folytatnak, döntési jog nélkül.
Tagországi egyenlőség a szólamok szintjén. Kifejezetten gyarmatosító tevékenységet folytatnak. (Lásd Magyarország)
Magyarországnak ki kell lépnie ebből szervezetből minél előbb, amíg az országot teljesen gazdasági romba nem döntik, és a hazát jelentő földünket is el nem veszik tőlünk.
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz
bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:
Assange szerint Gates ”nem vesz tudomást a megölt gyerekek és asszonyok ezreiről”.
Adrian Brown: Ezeket a képződményeket élet hozta létre. Ezt az a tény alapján jelenthetjük ki, hogy csak az élet alkothatta azokat az alakzatokat; geológiai folyamat erre képtelen.
Görögországban a kormány az EU és IMF követelmények miatt kénytelen a fuvarozókat érintő népszerűtlen intézkedések meghozatalára.
Az ISI [pakisztáni titkosszolgálat] csak egyike volt azon szervezeteknek, melyeket a CIA a talibánok és mudzsaheddinek támogatására használt a szovjetek elleni afganisztáni harcokban.
Maradona végül a kolumbiai – venezuelai válság kellős közepén kötött ki, és mint mindig, ehhez is sok hozzászólni valója van.
A világ irányítását sürgősen társadalmi kontroll alá kéne venni, mert néhány idióta jóvátehetetlen károkat okoz.
Oliver Stone: Izrael évekre elb.szta az Egyesült Államok külpolitikáját.
Regev faluban múlt pénteken helyi beszámolók szerint 52 civilt, köztük gyerekeket és nőket öltek meg Nato katonák egy helikopter támadás során. A Nato részéről egyenlőre nem látják bizonyítottnak a mészárlást.
A közzétett adatok arra engednek következtetni, hogy Pakisztán, az USA szövetségeseként ’kettős játékot’ folytat.
Robert Gates védelmi miniszter: Egy újabb háború a Közel-Keleten az, ami a legkevésbé hiányzik. Valójában úgy vélem, hogy több szinten is tragikus lenne.
TOP 20 hír
Olajügy, emlékeztetőül: A Nógrádi jelentés, Gyurcsány is olajos lett?, Wass Albertet támadja az MSZP és az SZDSZ, Gyurcsány Ferenc: Elkúrtuk (Az öszödi beszéd), Gyurcsány Ferenc is a székely autonómia ellenzője, Afganisztán: Magyarország speciális alakulatot küld, Horn Gyula unokahúga, Havas Szófia az 56-osokat nyilasozza, Temerini fiúk – 61 év börtön igazságtalanul, Gyurcsány Ferenc "díszes" kompániája, Békés tüntetés feloszlathatatlan?, Izrael felvásárolja Magyarországot?, „El lehet menni Magyarországról”...és mennek is a cégek Szlovákiába, Lamperth Mónikának is van oka a szégyenkezésre, Az SZDSZ vörös csillagja, nem önkényuralmi jelkép?, Horn Gábor szabadszájúsága: "Feri, menj a picsába ...", Szociális segély munka fejében , Az esztergomi gyújtogató és ami mögötte lehet, Médiaháború Oroszország ellen - Médiaetika hova lettél? Lelepleztük a REUTERS-t!, Alsózsolca polgármesterétől Szili Katalinnak, „Betelt a pohár!” - mondta Gyurcsány Ferenc…
Vezető szocialista politikusok
Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér
Vezető fiatal demokrata politikusok
Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária
Vezető szabad demokrata politikusok
Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István
Vezető magyar demokrata politikusok
Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán
Vezető kereszténydemokrata politikusok
Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós
Vezető MIÉP-es politikusok
Csurka István
Vezető jobbikos politikusok
Balczó Zoltán, Vona Gábor
Vezető munkáspárti politikusok
Thürmer Gyula
Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek
Országbíró Zoltán