Bejelentkezés


Miért kell felszámolni az MSZP-t

2010-02-01 - Alex Cross

Az MSZP az anarchia fenntartásában és a nemzet elnyomásában érdekelt párt, ami már az ország létét veszélyezteti.

A lakosság nyakának szorongatása mellett alternatívát kell hogy jelentsen a nagy lenyúlások visszaszerzésére tett kísérlet is.

A lakosság nyakának szorongatása mellett alternatívát kell hogy jelentsen a nagy lenyúlások visszaszerzésére tett kísérlet is.

A választások előtt provokatívnak tűnhet a kérdés, ami a jelenleg kormányon levő párt felszámolásának szükségességét firtatja, pedig nem a választásokról, hanem jóval többről van szó. Az MSZP-t nem azért kell feloszlatni, mert indirekte semmi sincs, ami ennek a szégyenteljes társaságnak a fennmaradása mellett szólna, hanem mert az ország létét veszélyeztetik. És ez nem hatásvadász kijelentés, hanem tragikus tény. Amennyiben a külföldiek a jövőben szabadon juthatnak földekhez és ingatlanokhoz, nagyon gyorsan kiránthatják az országot a leszegényített magyarság alól, perifériára szorítva őket. A nemzetnek ugyanis a hiteleken kívül nincs mibe kapaszkodnia, mivel gazdasági bázisát szétrabolták. Az ország vérkeringését jórészt külföldi cégek tartják fenn, a kormány hivatalosan is IMF gyámság alatt áll, a párezer fős magyar hadsereg magja Afganisztáni küldetésben szolgál, az elszegényedő lakosság erkölcsiségében szétzilálva vegetál. A térség éllovasából sereghajtóvá tett ország védekező képességét lenullázták, Európa koldusa eladó.

Az ország kiszolgáltatottságának veszélyeit növeli a világpolitikai helyzet instabillá válása, az erőviszonyok átrendeződése. Az elfuserált globalizáció miatti gazdasági válsághoz ráadásul hozzájött a klímaváltozás problémája is (a Pentagon 2007-ben emiatt a világháború esélyeit latolgatta). A következő 10-20 évben emellett számolni kell fosszilis energiaforrások, mindenekelőtt az olajkészletek drasztikus csökkenésével. Az olajkészletek kimerülése gyors változást fog eredményezni, súlyos következményekkel. (az exponenciális fogyasztás növekedés –Kína, India gyors fejlődése - társulva az exponenciális termelés csökkenéssel sokkoló hatású lehet a fejlett országokban.)

Válságos időszakban a társadalomnak még nagyobb szüksége van az elkötelezett, áldozatkész és jól képzett vezetőkre. Az ország saját bőrén tapasztalhatta, hogy a neoliberalizmus hazugsága a gyarmatosítás eszköze. A válság egy éve megmutatta, hogy a felelős kormányok saját nemzetüknek prioritást biztosítanak, aminek legkirívóbb példája a szabad kereskedelmet hirdető USA védővámjainak bevezetése az amerikai munkahelyek védelme miatt.

Az MSZP nem fog kormányra kerülni, de léte, nemzetellenessége folyamatos fenyegetettséget jelent, mert erősen összefonódott az ország gyarmatosítóival, valójában azokkal él szimbiózisban, mindkettőnek szüksége van a másikra. Az MSZP kiterjedt apparátusa érvényesíti a külföldi érdekeket a magyar vállalatok és munkavállalókkal szemben, cserében a dilettáns kormány élvezi a külföld támogatását.
Az MSZP önerőből mindig is kormányzás képtelen volt. Az Antall kormány (hivatalosan MDF) ejtőernyős korszaka idején a gazdaságot szállták meg, a Horn kormány idején az ország gazdaságának eladásából és Bokros Lajos megszorításaiból tartották fenn magukat, Gyurcsány Ferencet pedig hitelek lebegtették a felszínen. A magyar lakosság jövedelme messze elmaradt a nyugat-európai jövedelmektől a Kádár korszakban és utána is. A nagy jólét és sütievéses duma hazugság. Az ’átkos’ korszakban a létbiztonságon volt a hangsúly, ami mára köddé foszlott.

Az MSZP hazaáruló jellege nem újkeletű, hiszen jórészt a múlt rendszer oroszbarát elnyomó apparátusából jött létre, ami Rákosi ÁVH-jában gyökerezett. Az MSZP nem ’reformistákból’ szerveződött hanem a Wall Street szolgálatába szegődött kommunista köpönyegforgatókból és besúgókból. A valódi reform elképzeléseket akkoriban Pozsgai Imre képviselte, aki ázsiai mintára a magyar gazdaság további erősítését hangoztatta. Félre is állították. Az IMF mögött lapuló vállalatoknak és Nyugat-Európának piac kellett, nem piaci tényező.
Az MSZP nem baloldali párt, stratégiája az IMF-é. Az MSZP a volt pártfunkcionáriusok és a holdudvaruk feltőkésítéséről szólt és szól, akik baloldali értékeket vertek szét. A baloldaliság hangoztatására csak a Kádár rendszerben nosztalgiázó kiábrándult tömegek megnyerése miatt volt szükség.
A baloldaliság sarkítva közösségi érdekekben való gondolkodást jelent, míg a jobboldaliság az egyéni érdekek érvényesítéséért küzd. Az egészséges társadalmak egyensúlyra törekedve hozzák létre ’mixed’ gazdaságukat. Az egyensúlyhoz olyan következetes baloldali és jobboldali pártok kellenek, melyek programjaiknál tekintettel vannak a másik oldalra, nem annak elnyomása a cél, hanem a közös út tartása, a társadalmi prosperálás fenntarthatóságának biztosítása.

Cionizmus. Az MSZP nyíltan cionista párt, amit jelez a Tom Lantos alapítványnak adott 3 milliárd Ft, ill. a holocaust kárpótlások (a német kárpótlás felett). Magyarország ellenezte az ENSZ biztonsági tanácsában Izrael Gázában elkövetett háborús bűneinek nemzetközi kivizsgálását. (A 6 ellenző között volt Szlovákia is. Van amiben egyetért a két ország vezetése.)
Az MSZP legújabb ’noname’ miniszterelnök jelöltje a napokban a holocaust tagadás büntetését javasolta (a ’holocaust tagadás’ cionista csúsztatás, ugyanis jórészt az arányokat vitatják a kétkedők – holocaust tagadást paradox módon Izrael apartheid kormánya csinál amikor tagadja a palesztinok mészárlását). Kijelentését érdemes párhuzamba állítani Gyurcsány Ferenc 2006-os CNN riportjával, mert sok mindenről árulkodik. Akkor Gyurcsány a hazudozását firtató amerikai riporter kérdésére irreleváns módon az egészségügyi és oktatási reformokkal válaszolt (mindkettő bukás lett), látszólag értelmetlenül. Ha viszont figyelembe vesszük, hogy az ország akkor már átlépte az elképesztő 60 milliárd dolláros adósságot (hol vagyunk már attól?), és tudjuk, hogy az IMF-nél az egészségügy és oktatás stratégiai területek, akkor rájövünk, hogy a riportban Gyurcsány lényegében az IMF-nek és Wall Streetnek üzent, hogy ’én vagyok a ti emberetek, ne húzzátok ki alólam a sámlit’. Gyurcsány kapott még 3 és fél évet, ami idő alatt az akkori összeget is sikerült megdupláznia.
Az aktuális MSZP jelölt kijelentésével tehát a befolyásos cionista köröknek szólt.

Látni kell, hogy mivel az MSZP a pusztításon kívül nem tud mást felmutatni, elterelő hadműveletként a nemzetet próbálja lejáratni (- Gyurcsány F, Göncz Kinga és társaik megnyilvánulásai ), illetve a hitelezők diktátumát majmolja.
A magyar cionisták nyíltan hirdetik az apartheid Izrael érdekeinek elsőbbségét, ezért különösen veszélyesek a társadalomra és országra nézve.

Nem szabad megfeledkezni az MSZP felső vezetésében helyet kapó bűnözőkről sem. Az MSZP valójában nem párt, hiszen csak a saját önös érdekeiket képviselik. Az Apró család donjaként Gyurcsány Ferenc többszörös milliárdos lett, elsősorban a pártjához kötődő kétes ügyleteivel, mialatt a sleppje teremtette kaotikus viszonyok között az ország tönkrement. A kamerát lefejelő Veres János, a forrás elosztó Bajnai, és a többi családközeli személy szerepe ’a nagy ország-rablásban’ majd tisztázásra vár. Az eltüntetett ezer milliárdok nyomának megtalálása az offshore cégek erdejében könnyen válhat létfontosságúvá, mert a lakosság nyakának szorongatása mellett alternatívát kell hogy jelentsen a nagy lenyúlások visszaszerzésére tett kísérlet is. A nemzetközi bankok ebbéli ’közreműködésének’ kicsikarására pedig csak bűncselekmény fennállása esetén van esély, úgy hogy arról is gondoskodni kell majd, hogy a törvényesség helyreálltakor a főkolomposok elérhetők maradjanak. Erre persze csak valódi rendszerváltáskor, az országot fojtogató MSZP és 3 peres hálózatának felszámolása után lesz esély.

A bűnbanda jellegű MSZP az anarchiában és elnyomásban érdekelt. Ezért kell felszámolni.

Across

Hozzászólások

Dr. Constantin Helios

2010-02-01 22:25:39
Egyetlen demokratikusnak modott ország sem engedheti meg magának a diktatórikus módszerekkel való mafiakormányzást. Semmiféle érdek nem igazolhatja a nép létalapja, a tulajdona szétlopását, a folyamatos hazugságokat, a számlálatlan kölcsönök felvételét, s a külföld előtt való ködösítést. (Lásd, az "utánam a vízözön" magyar, görög és az izlandi példáját, melyet hamarosan spanyol, portugál és olasz példa követ.) - Az összeomlás nem alternatíva. ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Ma már kevés, ha csak felszámolják a baloldal, bolsevikokból, a nép gyilkosaiból lett aljas, tolvaj mafiáját, mellette egyéb, politikai pártoknak mondott bűnszövetkezetekkel, mint a "szabaddemokrata" őrület, az emdéefnek, a kutyáénál is rosszabb jellemű, cirkuszi társulata, a sunyi és lapító, kereszténydemokratának modott nevetséges pojácák, vagy a fidesz gazembereit, akik évek óta elnézik a gyalázatot.--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Nyíltan ítéletet kell mondani felettük, mert a Haza az utolsó perceit éli! - Nem egy önmagát politikai pártnak kinevezett társulatnak kell ezt megtennie, de magának a magyar népnek. - Nem kell félni a forradalomtól, már nem jön a szovjet a tankjaival! (Ez is a szovjetek egyik bűne, hogy az 1956-ban súlyos traumát szenvedett magyar nép nem mer megmoccanni a nemzet agóniájában sem!) ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Az önmagát magyar igazságszolgáltatásnak mondott terroristákon kezdjétek az igazságtételt! Nem lesz addig szabad a Haza, nem emelheti fel a fejét a meggyalázott nép, ha a kágébés ávo alapjaira épített, rendőröknek álcázott terroristák fordíthatják fegyvereiket a nép ellen, melyből megélnek! Az önmagukat független bíráknak mondott gazembereket az ablakon dobjátok ki, mert azok még a villanyoszlopokat sem érdemlik meg az igazságtételben! ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Az ország kirablásának eszközeit, a megmaradt vállalkozásokat vegyétek vissza erőszakkal. Mindent lehet, csak akarni kell. Nem baj az, ha nemzetközi botrány lesz! Az Európa Unió majd megfizeti a károkat, ha nem akarja, hogy Magyarország legyen az első kiesett tagja. Figyeljen fel rá az egész világ, hogy mit művelnek a magyar néppel akarata ellenére és a hátamögött! Ne féljetek! Mindíg jobb állva meghalni, mint térdenállva élni!------------------------------------------------------ wall-street-house.de.tl

ID. KISS LÁSZLÓ

2010-02-06 06:27:28
NE HARAGUDJATOK DE AZ IDEIT NEM KOMMENTÁLOM: ÍROM EZT 2010. FEBRUÁR 06-ÁN 06:26 órakor... Sziasztok! Olvastam: Bana Tibor Körmendi képviselő jelölt köszöntőjét, nincs vele semmi bajom okos írás és tiszteletem feléje... DE "...NE ENGED MEGINT MAGYAR, HOGY ORRODNÁL FOGVA VEZESSENEK..." ...NE PÁRTBAN HANEM NEMZETBEN GONDOLKODJ... ...AZT TUDOM, HOGY KIRE NEM SZABAD SZAVAZNI... AZT NEM TUDOM - HOGY KIRE... ...az mszp - szdsz- fidesz - kdnp- mdf - TACCSRA TETTÉK SZERETET HAZÁMAT EZÉRT NEM - továbbiakban a POLITIKAI ELIT - ÉS A milliárdos kisztitikárok csapata... van egy írásom - hogy jobban megértsd - ma 90%-ban kettős állampolgárságú zsidók kezében van a parlamenti hatalom amit elbitoroltak mert a kutya sem választotta meg őket - saját maguk közül osztogatják a bársony székeket és a vissza nem térítendő pénzt - javakat - ÍME AZ ÍRÁSOM: Miért nem érvényesül – érvényesülhet a MAGYAR mentalitás / gondolkodásmód, észjárás, lelki alkat / továbbiakban MENTALITÁS ? A 600- oldalasomból hiányzó 112-oldal. Folytatom és leírom. Tegnap 2009-03-06 – án dr. Orbán Viktor volt miniszterelnökünk megtartotta évértékelő beszédét, szerintem a programját, gondolkodásmódját, észjárását, és lelki alkatát tárta elénk. Erős nemzet államot kell létre hozni, mellyel maximálisan egyetértek! A pénzhatalom kizárásával, „nincs annyi pénz, amivel a becsület, A HAZA, a család, gyermek…stb. eladható” MIKOR FOG KIDOMBORODNI A MAGYAR MENTALITÁS? Vegyünk tízmillió állampolgárt, és 100 képviselőt, akik a parlamentben ténykednek. Azért ennyit, mert így könnyebb számolni. 7%-a cigány, 700000-ember, 2%-a zsidó, 200000-ember, 1%-a német, 100000-ember, és így tovább, lehet, hogy nem pontosak az adataim, de nem is ez a fontos, ha nem a lényeg. A magyarok jóval többen vannak. Ha tehát. Tegyük fel van hét millió magyar, akkor elosztásban a képviselet a parlamentben 70 magyar képviselő, 7 cigány képviselő, 2 zsidó képviselő, és így tovább. Hogy fog működni, több száz sőt ezer éve csiszolódott ki a magyar alkotmány. Nincs vele semmi baj csak át kell ültetni modern formában a mai XXI. Századba. Én ezt már korábban leírtam, tegnap hallottam, hogy a cigány szervezetek önálló független szövetséget akarnak, tegyék és jogosan teszik, úgy ahogy a zsidók szövetsége létezik, szintén jogosan, érdekeiket csak így tudják érvényre juttatni. A MAGYAR meg úgy, ahogy fent leírtam. A 70%-os többségi akarat mindig végre tudja hajtani mentalitásából fakadó politikai akaratát, és ez nem diktatúra, ez NEMZET ÁLLAM. FELMERÜL SOKAKBAN, HOGY EBBEN AZ ESETBEN EGY 7%-OS KÖZÖSSÉG, HOGYAN TUDJA ÉRVÉNYESÍTENI AKARATÁT. Könnyen, tegyük fel, hogy a cigányság nagyobb elismerést, lehetőséget kíván magának az életkörülményeinek megváltoztatására, és benyújt egy törvényjavaslatot, hogy cigányszemélyeket nagyobb számban vegyék fel a felsőbb tanintézetekben. Semmi gond, mert ekkor lép be a magyar mentalitás melyet több mint ezer év tapasztalat, történelmi tény többnyire bizonyít, nem zárkózik el előle és meg fogja szavazni, mert több száz éve befogadó és emberséges a felfogása, az élet minden területén. Érdekességként megemlíteném, hogy 1971-ben 300000 – ember volt cigány, rá 30.évre most 2009-ben 700000- ezerre tehető a számuk, tehát 2038-ban érik el az egymillió számot, az az a 10%-ot. Ha az arányok nem változnak. Ugye értjük. Amerika, Izrael, akik a nemzet államokhoz képest elenyésző létező évekkel rendelkeznek nem összehasonlítható. Természetesen ŐK is gondolkodhatnak nemzetben, majd kialakul. Diktatúrával, erőszakkal nem lehet népeket összegyúrni egységessé tenni, mert a tradíciók /hagyomány, hagyományos felfogás, szokás/ nem engedik, nem teszik lehetővé. Lehet –e ombamája a cigány közösségnek? Lehet, de nem Magyarországon! Ahogy Kolompár úr vizionálja. Hogy ki ábrándítsam. Miért nem lehet Magyarországon OBAMÁJA? EMLÉKEZZÜNK! A fekete „néger” embereket hajdanában ERŐSZAKKAL HURCOLTÁK BE AMERIKÁBA RABSZOLGÁNAK! MAGYARORSZÁGRA EGYETLEN NÁCIÓ NEMZET FIÁT NEM ERŐSZAKKAL FOGADTA BE, HANEM MINT ÍRTAM A BEFOGADÓ KÉSZSÉG TETTE LEHETŐVÉ. BEFOGADTA ŐKET, DE NEM AZÉRT, HOGY MAJD FÖLÖTTE URALKODJANAK! Tehát – hogy írjam mondjam, hogy ne sértődjön meg senki: Magyarország a magyaroké, Anglia az angoloké, Amerika az Amerikáiké, Izrael az Izraelié Francia a Franciáké Olasz az Olaszoké…. Stb. Anglia és Amerika között, vagy Magyarország és nem Magyarország között az a különbség, hogy addig amíg a nemzet államokat nemzet alkotta meg évszázadok előnyeivel, addig a köztársaságokat nemzetek hozták létre, természetellenes módón - TÖRTÉNELMI IDŐVEL SZÁMOLVA KEVÉS IDŐVEL EZ ELŐTT, és az lett az uralkodó, aki erősebb volt, mint pld. Amerikában az Angolok, de lehettek volna elképzelhetően akár a franciák is annak idején! Eszembe jut a bőszbe beszéde: az evolúcióelmélettel példálózva DARWIN a ”fajok eredete” című műve alapján. Arra tanítja az utókort, hogy nem az lesz sikeres, aki erősebb vagy intelligensebb, hanem aki gyorsan alkalmazkodik. Az ostoba, a böszme már megint hazudik, hogy finoman fejezem ki magam, mert a bölcs és erős létezik, ha a környezete ellehetetlenül, nem TUD alkalmazkodni és elpusztul, például egy gyenge jégkorszak, és kihalnak a fajok, a táplálkozási rendszerben súlyos kárt okozva. Ez az emberi közösségekre is vonatkozik! Izrael, mint mindenben más, ez az államvallás útján jött létre, azaz misztikus. Lehet, hogy Izrael államnak van igaza, mindenki menjen haza saját államába és színtiszta nemzet lesz országa. De ez lehetetlen, át kell hidalni - megoldással. De jó, hogy létre jött Izrael 1948.-ban. 60-éve. Amerika kb. 500-éve, Magyarország hamis történelemmel 1009-éve, valóságban több ezer- éve. A magyarokat MINDIG BECSAPTÁK, olyan jó a szíve, hogy mindent elhisz, mert abból indul ki, hogy mindenki olyan felfogású, mint Ő. Sajnos rá kellett jönnie, hogy ez nem így van. Mit tegyen akkor, hogy érvényesüljön, most már úgy néz ki, hogy saját hazájában? Nem kell megváltoznia, az idő igazolja őt, közel már az idő amikor ismét példát mutat, mutatja majd az utat, a követendő utat, mindenkinek! Dr. Orbán Viktor „a hír egy ÚJVILÁG keletkezik” sajnállak Viktor nem egy újvilág keletkezik, hanem a benne levő szereplők változnak meg, illetve kell megváltozniuk. A világ nem változik meg, annak természetes törvényei örök életűek. VILÁGVÉGÉIG. A föld nevű bolygón élő emberek ennek a természetes törvényszerűségnek a részei, alkalmazkodni kell hozzá. Összességében, ahogy mondani szokás: summa-summarum. A valóság elérését, mint reményt vetítetted elénk, de hiányoltam a perspektíva /a jövő képe: kilátás remény/ garanciáját /jótállás, biztosíték/, el kellett volna mondanod, hogy első lépésként megtesszük a modern alkotmány létre hozását, a bebetonozott hatalom megszüntetését, újbóli létre hozásának lehetőségének örökre való száműzetését. Az igaz, hogy mondtad, hogy katarzis kell /megtisztult erkölcsi-lelki világba emeli/, és elszámoltatás, igazságszolgáltatás vitathatatlan, és jó, hogy mondtad, te tedd is meg, majdan! Kedves Orbán Viktor, tudom, hogy voltál a „szőnyeg szélén” nem tudom, hogy olvasod-e valaha –e sorokat, de ha a népedet akarod szolgálni, ahogy beszédedből kivettem, zászlódra kell tűznőd a fentieket, hogy politikád sikeres legyen és a nép újból, megválasszon! Ne csodálkozzon senki, hogy a nép bizalmatlan, a magyar nép nem buta, a magyar nép okos. Ebből fakadóan bizalmát már konkrét és határozott TEVÉSSEL és nem ígéretekkel tudod megszerezni! MOND EL 15.ÉN! Mind már sokszor leírtam, nincs baloldali, jobboldali, független…stb. magyar, magyar csak egy van, és OSZTHATATLAN. Ha ebben gondolkozol, eredményt fogsz elérni, tevésed a szívedből jöjjön. Sokan igen sokan egyet akarnak, rá érek böngészni az Interneten mert rokkantnyugdíjas vagyok, és ahhoz, hogy ez a sok akarat eggyé váljon a fentiek szükségesek, hidd el nekem. A magyar nem akar vérengzést, soha nem akart, mindig bele vitték. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem volt hibája, tévedése, annak az okán, hogy senki sem tökéletes. De akik tudatosan a hatalommámorító és földi paradicsomot NEKIK juttató rendszerhez ragaszkodnak KONOKUL az már BŰN. Bűn egy nemzet ellen! Mert kisajátították saját részükre a jó létet a nemzet egészének kárára, megalkuvó, kiszolgáló magatartással. FOLYTATNI FOGOM… 2009-03-07-én bezár. Szeretettel: spartakusz, a MH. Csak az elejét hozta, a vissza kell kapni hazánkat, oldalon a többit nem. Légy szíves juttasd el Dr. Orbán Viktor volt miniszterelnökömnek is…köszönöm! Ma 2009-03-09-én 03:22- órakor, mikor írom e sorokat, rájöttem valamire, ostorozzák a zsidókat, holott valamennyien zsidók vagyunk, ki vallás útján, ki tudásból, ki pedig haszonból. Ebből adódóan egymást bántsuk, irigységből, kapzsiságból, mohóságból, áhítatból, és még sorolhatnám az okokat. Annak, aki elolvasta eddigi írásaimat, nem kell külön elmagyaráznom, hogy kivagyok, hát ki is vagyok. Mert szemem felnyílt és látok, látom az összefüggéseket. A megoldás, hogy ezt ki küszöböljük egyszerű, nem háború, nem erőszak, hanem a tudás, minél nagyobb területen hintem el annál nagyobb eredményt ér el. Az ember emberi tulajdonságokkal rendelkezik, ki okos ki buta, stb. Kizárólagosan nem lehet egy nemzetet kiemelni, és azt szajkózni, hogy kiválasztott vagyok, hogy a tudásnépe vagyok, és így tovább, mert ez irritálja más nemzetek érzékenységét. Nem hiába írtam korábban, hogy a MAGYAR soha sem kérkedett a tudásával és emberi szeretetével, csak most, mert szükségességét érzi, mert vannak az irigyek és nem nemzetek, akik tőlünk ezt a tehetséget irigylik, és helyére kell tennünk a tényeket, mi a leszármazottak nem tehetünk az ellen, hogy a többi Nemzetektől függetlenül nekünk több ezer éves múltunk van. Mi már megjártuk a hadak útját. Zsigereinkben van a jó oldala és a rossz oldala is. Feltudjuk ismerni melyik az, az út melyiken haladhatunk, ezért feladatunk, hogy azt meg is osszuk embertársainkkal. Ezt már leírtam az ÖSVÉNY c. írásomban. Úgy, hogy most nem fejtegetem. Inkább arról írok most, mi lesz 15-én 2009, március 15-e beírja magát a történelemben – nagybetűkkel, a felnyílott szemű MAGYARSÁG ELSZÁNJA MAGÁT, HOGY SORSÁT MEGVÁLTOZTASSA. Közösen mindenkivel teszi. Értsd a szó szoros értelmében, például a rendőrség az ellenállók mellé áll, a zsidóság az ellenállók mellé áll, …. Stb. a hatalom bitorlói, közelebbről a bűnözőket elfogja és börtönbe zárja. A demokráciákban a bűnözőket ugye elfogják és börtönbe zárják? Kik a bűnözők és kik az ellenállók?

Dr. Constantin Helios

2010-02-06 12:08:57
Nálam is hajnal van, de már dolgozom. Elolvastam id.Kiss László gondolatait. Szinte minden hozzászólásomban a politikai pártok ellen és a nép érdekében gondolkodom. A politikai pártok elsüllyesztették a Hazát. Tehát egyikre se szabad szavazni, mert az a rendszer, amelyikkel nem működnek együtt,összeomlik. Az egy évszázad alatt már tizedik magyar rendszer akkor omlott össze, amikor Antall elrothatdt agyában megfogamzódtak a "demokráciára" épülő sabotage gondolatok. Antall az előremenekülés híve volt, de beleesett a gödörbe. Utódát, a Dávid kisasszonyt nagyon jól lehet használni mosogatásra egy börtönben, de másra nem való. -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Akinek nincs magyar szíve, ne gondolkodjon és ne beszéljen magyarul. De ami a legfontosabb, nem kormányozhat. Egy kormányzásnak minden nap megvan a maga feladata, melynek eredményt kell hoznia. Vagy gondolja valaki, hogy a bank élén forgácsot gyártok, s amikor lejár a nap, néhány százalékkal kevesebb vagyona van a reám bízott banknak? --- Az állítólagos politikusok, akik nem egyebek, mint hazug pojácák, miért nem vonják le a megfelelő következtetést? Az ő helyükben már rég főbelőttem volna magacskámat. De mert a politikusok nem vonják le a konzequenciát, a népnek kell azt megtenni. A szavazás napján mindenki maradjon otthon. ------------------------------------------------------------------------------------- Most személyes üzenetet küldök egykori honfitársamnak, id.Kiss Lászlónak. - A word dokumentumban leírt és letisztított levelet rövidítve, a gondolatokat tömörítve jobban olvasható és megérthető a különben valódi mondanivalója. Látszik, hogy a szívével gondokodik. De ratio, nagy szakmai és élettapasztalat is kell a kormányzáshoz, ezért parlamenten kívül válasszanak meg egy Nemzeti Tanácsot, mely technokrata alapon kivezeti a még megmaradt de súlyos sebekből vérző Hazát az évszázados bolyongásból. Jó egészséget kívánok. Egykori honfitársa, egy nem ilyen, nem olyan akárki, csak egy ember.----------------- www.wall-street-palace.com -------------wall-street-house.de.tl
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

WikiLeaks fojtatni fogja az USA háborús visszaéléseinek közzétételét

Assange szerint Gates ”nem vesz tudomást a megölt gyerekek és asszonyok ezreiről”.

’Nili Fossae’ – eltemetett élet a Marson?

Adrian Brown: Ezeket a képződményeket élet hozta létre. Ezt az a tény alapján jelenthetjük ki, hogy csak az élet alkothatta azokat az alakzatokat; geológiai folyamat erre képtelen.

Munkába rendelték Athén sztrájkoló sofőrjeit

Görögországban a kormány az EU és IMF követelmények miatt kénytelen a fuvarozókat érintő népszerűtlen intézkedések meghozatalára.

Nagy Britannia ’terror’ figyelmeztetése feldühítette Pakisztánt

Az ISI [pakisztáni titkosszolgálat] csak egyike volt azon szervezeteknek, melyeket a CIA a talibánok és mudzsaheddinek támogatására használt a szovjetek elleni afganisztáni harcokban.

Viszlát Maradona

Maradona végül a kolumbiai – venezuelai válság kellős közepén kötött ki, és mint mindig, ehhez is sok hozzászólni valója van.

Ez lenne a globalizáció?

A világ irányítását sürgősen társadalmi kontroll alá kéne venni, mert néhány idióta jóvátehetetlen károkat okoz.

Oliver Stone holocaustra tett megjegyzése feldühítette Izraelt

Oliver Stone: Izrael évekre elb.szta az Egyesült Államok külpolitikáját.

Hajtóvadászat a WikiLeaks informátorára

Regev faluban múlt pénteken helyi beszámolók szerint 52 civilt, köztük gyerekeket és nőket öltek meg Nato katonák egy helikopter támadás során. A Nato részéről egyenlőre nem látják bizonyítottnak a mészárlást.

Botrány a WikiLeaks által közzétett afganisztáni dokumentumok miatt

A közzétett adatok arra engednek következtetni, hogy Pakisztán, az USA szövetségeseként ’kettős játékot’ folytat.

Az USA zöld utat adott Izraelnek Irán megtámadására

Robert Gates védelmi miniszter: Egy újabb háború a Közel-Keleten az, ami a legkevésbé hiányzik. Valójában úgy vélem, hogy több szinten is tragikus lenne.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán