Tom Cruise német elismerést kapott

Azzal a hazugságáradattal, szemben, amit a sajtó keltett a Valkyrie című film forgatása idején és után, egy nagy mértékben sikeres film jött létre. Jól rávilágít erre az is, hogy Tom Cruise rangos német díjat nyert el bátorság kategóriában, amit Németországban vett át Claus Schenk Graf von Staufenberg életének megfilmesítéséért a Valkyrie című filmben.
Nem új, hogy a jó híreket eltitkolják, a valótlan és rossz híreket pedig felnagyítják. Így történt, hogy nem tették ismertté ezt a sikert, ahogyan azt sem, hogy a szcientológia mekkora segítség volt az ő életében; megszüntette diszlexiáját és elindította a teljes szellemi szabadsághoz vezető útján.
Tom Cruise:
„Nagyon köszönöm, jó estét, hölgyeim és uraim. Megtiszteltetés nekem, hogy Önökkel lehetek ma este. Különösen megtisztelő nekem, hogy átvehetem ezt a kitüntetést ma este. És legfőképpen, megtiszteltetésnek érzem, hogy sok olyan emberrel tölthetem ezt az estét, akik a barátaim egy olyan országban, ahol az Isten hozott volt az első szó, amit megtanultam. Filmjeimnek köszönhetően volt alkalmam utazgatni mindenfelé a világban és ott élni egy ideig. De a Németországban töltött időszak mindig valami különleges dolog lesz számomra. Ez köszönhető annak az összetartó közösségnek, amit megtapasztaltam, amikor együtt dolgoztam a színészekkel, a filmes csapattal és a Babelsberg stúdiókkal; a megtiszteltetésnek, hogy eljátszhattam ezen ország egyik legfontosabb ellenálló harcosát és elmondhattam az ő történetét; és hogy követhettem lépteit Bendlerblockba ( épülettömb, amelyben annak idején Stauffenberg a merényletet eltervezte, jelenleg a védelmi minisztérium székhelye ) és talán képet kaphattam arról, hogy mit jelentett velük lenni: az érzést, a vereséget és végül a győzelmet. De igazából még ennél is többet köszönhetek Németországnak. Mert mindannyian tudjuk, hogy a család az igazi kötelék, ami összeköt minket, tekintet nélkül foglalkozásunkra, életcéljainkra, erőfeszítéseinkre és győzelmeinkre. A leginkább megbecsült kötelezettségünk nem más, mint Isten ajándéka gyermekeink jövője érdekében. És éppen ezért olyan fontosak a neveléssel töltött évek, az első évek, amikor a gyerekek először találkoznak a világgal, amikor az első tapasztalataikat szerzik az emberekkel kapcsolatban. A négy hónap, amit Németországban töltöttem, nemcsak a szakmám miatt volt fontos számomra, hanem fontos időszak volt számomra attól függetlenül is, hogy minden tudásunkat beleadva olyan filmet próbáltunk készíteni, ami megfelel az ügy fontosságának és magasztosságának. Mert olyan melegséggel és vendégszeretettel találkoztunk én magam, a feleségem, a lányom és a többiek, a családunk többi tagja az utcán, a parkokban, az üzletekben, amilyet még soha nem tapasztaltunk ezelőtt. Ezt soha nem fogjuk elfelejteni. Köszönöm.

De ne gondolják, hogy Németország méltatása részemről csak a téma elterelése lenne a mai érdeméremről. Mert ez az érdemérem a bátorságért van. A bátorság pontos definíciója szerint ez az elme vagy a lélek azon tulajdonsága, amely képessé tesz valakit arra, hogy félelem nélkül szembeszálljon a nehézségekkel, a veszélyekkel és a fájdalmakkal: hősiesség. Ez a tulajdonság olyan valami, amire más, bölcsebb emberek reagálni fognak és értékelni fogják. Mert ezt a díjat számukra hozták létre. Engem az édesanyám és a három nővérem nevelt fel. Nem sok mindenünk volt. Kevés anyagi dolgot mondhattunk a sajátunknak. Úgy is mondhatjuk, hogy nem volt olyan hely, amit az otthonunknak nevezhettünk volna. Az édesanyám igazán bátor volt. De a tanításai, melyeket az életből merített, nemcsak az orrunkig láttatták velünk a világot, hanem széles látókört adtak nekünk. Talán nem nekünk volt a legjobb vagy legnagyobb házunk vagy a legnagyobb vagyonunk, de gazdagok voltunk az embereket illetően. Ahogy városról városra költöztünk, sok új emberrel találkoztunk. És az Amerikában jelenlévő kulturális különbségek ellenére megtanultam, hogy nem a bőrszín az etnikai vagy vallási hovatartozás a legfontosabb tényezők az emberek megítélésekor. Amikor új emberekkel barátkozunk, nincs helyük az előítéleteknek. Végtére is, előítéletek csak akkor keletkezhetnek, ha elfelejtjük, hogy milyen kis mértékben különbözik egyik lény a másiktól. Mind hasonlóak vagyunk, nagyon hasonlóak. Mindenkinek megvannak a kisebb vagy nagyobb álmai, reményei és mindenki győzni próbál az élet eposzi drámájában vagy legalábbis nem veszíteni. Én ezeket a dolgokat tanultam meg. Ezek azok a tapasztalatok, amelyek lelkesítenek engem. Így az én úgynevezett nagy áttörésem több volt, sokkal több, mint egy sikertörténet, amely csak mások lelkesítésére szolgál, több a szokásosnál, amikor azt mondják, hogy bármit elérhetsz, csak ki kell tartanod az álmaid mellett és az elcsépelt szövegnél: mindenki, még az alacsony sorból származók is lehetnek szerencsések és sikeresek. Ez a történet nem Tom Cruise-ról szól. És nem erről a díjról szól. Mert oly sok minden van, ami lelelkesített engem és amiért megpróbáltam továbbadni ezt a lelkesedést. Mert a filmeket tekinthetjük csak a fantázia világának. De az nem az álmok világa is? Olyan álmoké, amelyek igazi teljesítményeket közvetítenek. Mert mi mást szeretnénk elérni? Tény, hogy néha az álmok önmagukban nem elegek. Hány nagyszerű férfi és nő lehet, akikről talán sohasem hallottunk? De lelkesítenének bennünket, ha ismernénk a történetüket. Ebből a nézőpontból ez a díj mindazokat illeti, akiknek a bátorságát volt lehetőségem bemutatni, így a vietnámi veteránt, akit hihetetlen hazaszeretet fűt; egy megtört embert, aki azt keresi, amit értékesnek tart és így többet nyer, mint amennyit veszített; vagy a felelőtlen fiatalokat, akiknek csak addig könnyű követni egy adott irányt, amíg az integritásuk elveszítésének fájdalma a helyes irányba nem kényszeríti őket. Az egymásnak ellentmondó kultúrák, az egymás ellen küzdő népcsoportok nagyon különbözőnek tűnnek, amíg egy nap el nem fogadják egymást és a másik nézőpontjából nem kezdik látni egymást. Akkor nemcsak azt értjük meg, hogy mit jelent nem gyűlölni egymást, hanem azt is, hogy mit jelent igazán szeretni egymást. Így minden esetben, valamennyi film a leküzdendő veszélyekről és nehézségekről szól. Bár talán az én hozzájárulásom révén tudtuk ezt megmutatni a világnak, de igazából az ő bátorságuk volt, amit színre vittünk. Mint a Valkyrie történetében, amely Claus Schenk Graf von Stauffenbergről és a német ellenállás bátorságáról szól. Mert a világ pontosan tudja, hogy milyen gonoszság volt az, amely úgy kísértette meg, hogy azt soha nem felejthetjük el. És tanulnunk kell attól az embertől, aki bár kiváltságos helyzetben volt, hajlandó volt mindent elveszíteni, aki kockára tett mindent, de aki egyszerűen tudta, hogy valamit tenni kell és aki az életével fizetett. Ha nem adnánk tovább az ő történetét, akkor az elveszne. Nem történhet meg újra, soha nem történhet meg újra bármi hasonló. Ez egy olyan történet, amelyet nem szabad elfelejtenie a világnak. És éppen ezért megtiszteltetés a számomra, hogy átvehetem ezt a díjat Claus Schenk Graf von Stauffenberg életének megfilmesítéséért. És Stauffenberg utolsó mondata ez volt: Éljen szent Németország! Hölgyeim és uraim, ezt sosem felejthetjük el. És az ő bátorsága lelkesítsen bennünket. Nagyon köszönöm.”

Videómontázs a díjátadóról:
http://www.noltv.hu/video/1905.html