Bejelentkezés


A Fidesz és a Kormány Afganisztánba megy!?

2008-07-29 - Politaktika

Az afganisztáni és egyéb idegen országi katonásdira van pénz, a magyar oktatásra, egészségügyre, közlekedésre és semmi egyéb, fontos és életszükségletű dolgokra nincs.

A Magyar Hadsereget szét lehetett oszlatni, védelem nélkül hagyni az országot.

Sajnos nem! Ha nekik kellene menni, akkor esküdni mernék, soha nem lenne rá pénz! Csak a magyar katonákat küldik meghalni, az adófizető magyarok adópénzein finanszírozva a magyar részvetelt.

Milyen érdekes, hogy erre a célra minden körülmények között elő akarja a Fidesz is teremtetni a pénzt, pedig tudva tudják, sőt mondják, hogy egyre nagyobb veszélyeknek lesznek kitéve a magyar katonék is. De mit számit ez, a tejben-vajban fürcsikéző uracsoknak?

Ők nem lesznek életveszélyben, ők nem lesznek nyomorékok, ők nem hagynak hátra síró szülőket, üzvegyeket, apátlanul felnövő árvákat, mint azok, akiket az Afgán pokolban elvisz az ordas halál. Közben majd a megszavazott pénzekből pancsikázni, osztogatni is lehet, esetleg.

Milyen kolosszális! A Magyar Hadsereget szét lehetett oszlatni, védelem nélkül hagyni az országot, elkótyavetyélni, elmutyizni a Hadsereg értékeit, vagyonát, felszereléseit. Az afganisztáni és egyéb idegen országi katonásdira van pénz, a magyar oktatásra, egészségügyre, közlekedésre és semmi egyéb, fontos és életszükségletű dolgokra nincs. Persze van a képviselők érdemtelen és óriási fizetéseik, költségeik finanszírozására is.

Tudom, hogy sokan a Fideszben látják a megváltót és ha valaki megmondja az igazat Orbánról és Pártjáról, akkor megvádolják azzal, hogy a jobboldalt akarja szétrobbantani. De hát milyen jobboldal az, amelyik a magyarságot védő Magyar Gárdától határolódik el, amely nem áll ki a magyar érdekekért gerincesen, ember módon, engedi gyalázni és ledönteni nemzeti jelképeinket?! Olyanok, mint a dicsőséges honvédelmi miniszter, aki nem akarja többé a Szent Korona másolata előtt engedni az eskütételt az avatandó tiszteknek.

Milyen magyarok az ilyenek? Szégyenletes társaság, de a magyarság is szégyenkezhet, hogy ilyen idegenlelkű senkik vezethetik az országot és a nemzetet!

Egyszer, remelem, felébred a magyarság és leváltja az összes ellenséget és kollaboráns ellenzéket!

Addig is: Adjon az Isten Szebb Magyar Jövőt!

 

Pásztorfi István


Kapcsolódik:

Durranás a hegyek között
Meghalt egy magyar katona. Mi ellen harcolt? Miért halt meg? Mit keresünk Afganisztánban? Választhattuk volna a semlegességet, kimaradva a nagyhatalmak öncélú játékaiból, és a felszabaduló forrásokat használhattuk volna a gazdaság stabilizálására.Miért kellett célpontot csinálni az országból, miért kell katonáink életét kockáztatni milliárdokért olyan katonai akcióban amihez semmi közünk?

Jöjjünk haza Afganisztánból! Szekeres Imre azonnal mondjon le!
„A magyar kormány úgy küld ki magyar katonákat Afganisztánba, hogy felkészítésük, felszereltségük és fizetésük elmarad a többi NATO-országétól.”

Afganisztán: Magyarország speciális alakulatot küld
Különleges felderítésre, közvetlen katonai akcióban való részvételre, katonai-biztonsági segítségnyújtásra, és a terrorizmus elleni harc katonai feladataira készítik fel a magyar katonákat. Tián József ezredes szerint a Magyar Honvédség csak 2-3 ezer négyzetkilométert tudna tartani egy Magyarország ellen indított támadás esetén, a 93 ezer négyzetkilométerből.

Afganisztánban a honvédelmi miniszter
Baglán tartományban tájékozódik Szekeres Imre. Az ázsiai ország lakossága körében az ellenszenv folyamatosan nő a megszállók iránt, de a magyar katonák - ennek ellenére - maradnak. Védik a hont. Magyarország mintegy kétszáz katonával tavaly vette át Hollandiától a több mint 760 ezer lakosú, 63 ezer négyzetkilométer területű, észak-afganisztáni Baglán tartomány újjáépítési csoportjának vezetését Afganisztánban.

Hozzászólások

Dr. Constantin Helios

2008-07-30 00:42:57
A mások élete sohase drága.- "Az élet Isten ajándéka. Mindenki csak egyszer él a földön, ezért az emberi élet értékének nincs határa" - Részlet, Tenzin Gyatsonak, dharmsalai exiljébe írt levelemből. (Nemcsak az emberi élet értékének nincs határa, de a jóvátételnek se lesz, amikor annak eljön az ideje. Minden hatalomnak üt az órája egyszer...) ---------------//www.best-wall-street-house.com
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

WikiLeaks fojtatni fogja az USA háborús visszaéléseinek közzétételét

Assange szerint Gates ”nem vesz tudomást a megölt gyerekek és asszonyok ezreiről”.

’Nili Fossae’ – eltemetett élet a Marson?

Adrian Brown: Ezeket a képződményeket élet hozta létre. Ezt az a tény alapján jelenthetjük ki, hogy csak az élet alkothatta azokat az alakzatokat; geológiai folyamat erre képtelen.

Munkába rendelték Athén sztrájkoló sofőrjeit

Görögországban a kormány az EU és IMF követelmények miatt kénytelen a fuvarozókat érintő népszerűtlen intézkedések meghozatalára.

Nagy Britannia ’terror’ figyelmeztetése feldühítette Pakisztánt

Az ISI [pakisztáni titkosszolgálat] csak egyike volt azon szervezeteknek, melyeket a CIA a talibánok és mudzsaheddinek támogatására használt a szovjetek elleni afganisztáni harcokban.

Viszlát Maradona

Maradona végül a kolumbiai – venezuelai válság kellős közepén kötött ki, és mint mindig, ehhez is sok hozzászólni valója van.

Ez lenne a globalizáció?

A világ irányítását sürgősen társadalmi kontroll alá kéne venni, mert néhány idióta jóvátehetetlen károkat okoz.

Oliver Stone holocaustra tett megjegyzése feldühítette Izraelt

Oliver Stone: Izrael évekre elb.szta az Egyesült Államok külpolitikáját.

Hajtóvadászat a WikiLeaks informátorára

Regev faluban múlt pénteken helyi beszámolók szerint 52 civilt, köztük gyerekeket és nőket öltek meg Nato katonák egy helikopter támadás során. A Nato részéről egyenlőre nem látják bizonyítottnak a mészárlást.

Botrány a WikiLeaks által közzétett afganisztáni dokumentumok miatt

A közzétett adatok arra engednek következtetni, hogy Pakisztán, az USA szövetségeseként ’kettős játékot’ folytat.

Az USA zöld utat adott Izraelnek Irán megtámadására

Robert Gates védelmi miniszter: Egy újabb háború a Közel-Keleten az, ami a legkevésbé hiányzik. Valójában úgy vélem, hogy több szinten is tragikus lenne.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán