Állatvédők játékszere a libatartó ágazat
Miért engedi a kormány, hogy az egyes állatvédőnek mondott szervezetek játékszerévé váljon a libatartó, libatömő ágazat?
Több ezer libatartó család munkája is feleslegessé válhat.
Gráf József
földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez
Tisztelt Miniszter Úr!
Mint ismeretes, egy önmagát állatvédő szervezetként beállító társaság tiltólistára vetette a magyar libamájat, mivel úgymond kényszertöméssel hizlalták az állatokat. Ezzel a fals beállítással a feldolgozó cégnél foglalkoztatott munkaerő egy része utcára került, de ennek következtében több ezer libatartó család munkája is feleslegessé válhat. Ez teljességgel megengedhetetlen, a magyar exportot szétverő álláspont.
A libatartók ellehetetlenítése további takarmányfelesleget idézhet elő, ami a takarmányféléket előállító gazdákat is nehéz helyzetbe sodorhatja. Nem tán az a cél, hogy a termőföldet valakik - előretolva ezen állatvédőnek titulált szervezetet - megkaparintsák? Szerény megjegyzésem szerint a nevezett állatvédő szervezettnek a háziállatok védelmével, a vadon élő állatok védelmével, s nem pedig a haszonállatok védelmével kellene foglalkoznia.
Budapest, 2008. szeptember 5.
Vincze László országgyűlési képviselő
Az MTI tudosítása szerint visszakerülnek a nincstelenségbe, ha októbertől elküldik őket a Hungerittől - mondja a magyarcsanádi roma kisebbségi vezető a 17 falubeli munkavállalóról, akik egy szentesi cégnél dolgoztak fel a tömött libákat és kacsákat. A Hungerit osztrák állatvédők nyomására áll le a hízottáru feldolgozásával. Kétszáz ember kerül az utcára. Az első körben ötven, október elsejétől. A falu állatorvosa amúgy baromságnak tartja, hogy állatkínzás lenne a libatömés.
Az európai hízottliba-tenyésztés és feldolgozás 80 százaléka Magyarországon történik, ennek 40 százalékát Szentes biztosította.
A Hungerit döntésével ötszáz dél-békési libatenyésztő megélhetése is veszélybe került. A tótkomlósi központtal működő Komlósi Lúd kft. kizárólag a szentesi társaságnak szállított éves szinten egymillió májlibát, amelyet dél-békési gazdák tömtek.
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






