Bejelentkezés


Csak egy renitens kormánypárti képviselő van

2007-12-21 - Politaktika

Farkas Imre semmiképpen sem kívánta nevét adni az egészségbiztosítási törvényhez. Ő az egyetlen szocialista képviselő aki valójában képviselte választókörzetének érdekeit?

A kunszentmártoni honatya eltért a pártfegyelemtől, de Lendvai Ildikó elmondta, hogy a politikusnak nem kell büntetésre számítania. Karsai József és Filló Pál korábbi kijelentéseikkel ellentétben megszavazták a törvényt.

Az Origo.hu az MTI híre alapján beszámolt róla, hogy Farkas Imre szocialista képviselő a parlamenti folyosón várta meg az egészségbiztosítási törvényről szóló szavazást hétfőn. Ő volt az egyetlen kormánypárti képviselő, aki igazolatlanul távol maradt az egészségbiztosítási törvény keddi parlamenti végszavazásáról, indoklása szerint azért, mert nem akarta megszavazni a jogszabályt.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunszentmárton és Tiszazug képviselője az Új Néplapnak azt nyilatkozta, hogy semmiképpen sem kívánta nevét adni a törvényhez, de nem szavazattal vagy tartózkodással az ellenzéki oldalt sem akarta támogatni, ezért választotta az igazolatlan hiányzást.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője, Lendvai Ildikó a Népszabadságnak adott interjúban azt mondta, Farkas Imre a vitákban nem jelezte fenntartásait. Lendvai Ildikó hozzátette, hogy a képviselőnek nem kell büntetésre számítania.

Az Országgyűlés hétfőn este fogadta el az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvényt. A szavazáson minden jelenlévő kormánypárti igennel szavazott. A szocialisták közül Farkas mellett csak Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes, a kórházban ápolt Horn Gyula, és a kómában fekvő Toller László hiányzott, míg Szili Katalin pont elnökölt.

A legnagyobb meglepetést bizonyára Karsai József és Filló Pál jelentette. Battonya polgármestere és az MSZP Munkástagozatának vezetője korábbi fenntartásaik ellenére megszavazták a törvényt.
 



Előzmények:

A hazug Gyurcsány Ferenc szerint még mindig hazugság a TB–privatizáció?

„Azt kérem, még ma este, azt a kampányt, amely arra épül, hogy mi el akarunk adni, privatizálni akarunk, ezt vonják ki a forgalomból. Így Ön sem akarhat nyerni. Ez nem tisztességes, elnök úr.” Átnyomták az Országgyűlésen az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt.

A TB-mentők 10 pontja
Üzleti alapú rendszer Európában csupán Hollandiában és Szlovákiában működik, mindkét országban csak 2006 óta. A tapasztalatok csekélyek és nem meggyőzőek. Chile és az Amerikai Egyesült Államok tapasztalatai pedig inkább elrettentők. Nem kérünk a kormány „garanciáiból”! A kormány garanciái elégtelenek a veszélyek ellen, csak mézesmadzagok!

270 módosító javaslat az egészségbiztosítási reformra
A szocialista Tóth Károly megszüntetné a vizitdíjat és a napidíjat. Jelenlegi formájában biztosan nem valósul meg az új egészségbiztosítási törvény Mikola István szerint. Gyurcsány Ferenc szerint szükség van a vizitdíjra.

Ellenzi a több-biztosítós modellt az MSZP?
A szocialista párt Társadalompolitikai Tagozata után, a Filló Pál vezette Munkástagozat is elutasítja a több-biztosítós egészségügyi modellt.

A magánbiztosítási üzletág ellen
Levél az országgyűlési képviselők számára. Szavazzanak „nem”-mel a törvényjavaslatra. Az aláírók között találhatóak az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának tagjai és számos civil egyesület.

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

WikiLeaks fojtatni fogja az USA háborús visszaéléseinek közzétételét

Assange szerint Gates ”nem vesz tudomást a megölt gyerekek és asszonyok ezreiről”.

’Nili Fossae’ – eltemetett élet a Marson?

Adrian Brown: Ezeket a képződményeket élet hozta létre. Ezt az a tény alapján jelenthetjük ki, hogy csak az élet alkothatta azokat az alakzatokat; geológiai folyamat erre képtelen.

Munkába rendelték Athén sztrájkoló sofőrjeit

Görögországban a kormány az EU és IMF követelmények miatt kénytelen a fuvarozókat érintő népszerűtlen intézkedések meghozatalára.

Nagy Britannia ’terror’ figyelmeztetése feldühítette Pakisztánt

Az ISI [pakisztáni titkosszolgálat] csak egyike volt azon szervezeteknek, melyeket a CIA a talibánok és mudzsaheddinek támogatására használt a szovjetek elleni afganisztáni harcokban.

Viszlát Maradona

Maradona végül a kolumbiai – venezuelai válság kellős közepén kötött ki, és mint mindig, ehhez is sok hozzászólni valója van.

Ez lenne a globalizáció?

A világ irányítását sürgősen társadalmi kontroll alá kéne venni, mert néhány idióta jóvátehetetlen károkat okoz.

Oliver Stone holocaustra tett megjegyzése feldühítette Izraelt

Oliver Stone: Izrael évekre elb.szta az Egyesült Államok külpolitikáját.

Hajtóvadászat a WikiLeaks informátorára

Regev faluban múlt pénteken helyi beszámolók szerint 52 civilt, köztük gyerekeket és nőket öltek meg Nato katonák egy helikopter támadás során. A Nato részéről egyenlőre nem látják bizonyítottnak a mészárlást.

Botrány a WikiLeaks által közzétett afganisztáni dokumentumok miatt

A közzétett adatok arra engednek következtetni, hogy Pakisztán, az USA szövetségeseként ’kettős játékot’ folytat.

Az USA zöld utat adott Izraelnek Irán megtámadására

Robert Gates védelmi miniszter: Egy újabb háború a Közel-Keleten az, ami a legkevésbé hiányzik. Valójában úgy vélem, hogy több szinten is tragikus lenne.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán