Kinek a csődje?
2010-02-05 - Politaktika Szerkesztőség
A magyar adótörvények értelmében az általános forgalmi adót a leszámlázott és nem a céghez-vállalkozáshoz befolyt összeg alapján kell fizetni. Ha a megrendelő csődbe megy, a körbetartozások láncszerűvé alakulnak…
Makovecz Imre és az általa teremtett műhely és iskola építészeti remekei a Magyar Örökség részét képezik akkor is, ha nem kerültek fel erre a listára.
Bizonyára lesz, aki a gyász jelzéseként egyperces néma csenddel adózik Makovecz Imre világhírű organikus építész harminc éve, 1981 óta működő tervezőirodájának a bezárása hallatán, vagyunk viszont olyanok, akiknek elkeseredésünkben káromkodni volna kedvünk, ha ettől nem tartana vissza a gondolat, hogy személyében az egyik legnagyobb templomépítőt is tisztelhetjük.
A magyarországi közállapotok alámerülését és fenékre süllyedését jelzi, hogy egy, a szakmai megbecsülés minden lehetséges kitüntetését magáénak tudó építész — Ybl- és Kossuth-díj, a római La Sapienza Egyetem díszdoktora stb., stb. —, aki életében állami megrendelést nem kapott, kénytelen volt a harminc évvel ezelőtt alapított tervezőműhelyét, a Makona névre hallgatót bezárni. Az történt ugyanis, hogy a magyar adótörvények értelmében az általános forgalmi adót a leszámlázott és nem a céghez-vállalkozáshoz befolyt összeg alapján kell fizetni. Ha a megrendelő csődbe megy, vagy egyszerűen nem akar fizetni, akkor amellett, hogy a körbetartozások láncszerűen kialakulnak, csődbe viszik ez esetben a tervezőirodát is.
Makovecz Imre és az általa teremtett műhely és iskola építészeti remekei a Magyar Örökség részét képezik akkor is, ha nem kerültek fel erre a listára. A vasfüggönyön inneni térségben kialakult organikus építészet, amely földrajzi, történeti, néprajzi hagyományokból merít, és ezekre is alapoz, alapanyaga a fa és a kő, tulajdonképpen a globalista világ eget szurkáló felhőkarcolós, beton- és üvegpalotás, hivalkodó építészeti világa ellen tiltakozik, egyféle lázadás, ha úgy tetszik. Makovecz és iskolája a természeti környezethez igazodó szerves építészetet műveli, pillanatnyilag a világ legjobb tíz építésze között tartják számon. Építészeti stílusát sárospataki és visegrádi épületeken kísérletezte-alakította ki, nevéhez fűződik a paksi református templom, mely világhírnevet hozott számára, ő készítette el az 1992-ben tartott sevillai világkiállítás magyar pavilonját, ő és csapata tervezte Piliscsabán a Pázmány Péter Katolikus Egyetem épületegyüttesét, az egri uszodát, a makói Hagymaházat. Önzetlen ügypártolására jellemző, hogy a lapos pénztárcájú megrendelők igényeit is a legmagasabb szinten szolgálta. Példa rá a vargyasi Árpád-kori szentély helyére épített gyönyörű templom vagy a sepsiszentgyörgyi, Szemerja negyedi új temető ravatalozóháza, miközben, ismét jellemző módon, Budapesten egyetlen reprezentatív épület tervezését sem bízták rá, s eközben a szellemtelen globalizmus a maga üveg- és betonpalotáival hivalkodik.
Makovecz építész szakmai úttörésén túl, de ezzel szoros összefonódásban jeles közéleti szereplő, a magyar nemzeti értékek és érdekek markáns szószólója, egy sor civil kezdeményezés elindítója vagy szereplője. Azt kell hinnünk, ezek az adottságai és tulajdonságai is közrejátszottak abban, hogy az állami építészeti megbízatások elmaradtak, miközben milliárdokat öltek bele olyan fantomtervekbe, mint a Déli pályaudvar és térségének üvegpalotás átépítése és egy grandomániás kormányzati negyed kialakítása.
Makovecz Imre jelenleg a Hargitára tervez unitárius templomot. Erdélyhez, a Kós Károly-i örökséghez ragaszkodása közismert. Templomai, középületei akkor is hirdetik nagyságát azokkal szemben, akik törvényeikkel tulajdonképpen nem a világhírű építészt, hanem magukat nyomorítják csődbe.
Sylvester Lajos< Háromszék
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz
bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:
A cionizmus nem oka, hanem eszköze a nemzetközi oligarchiáknak.
A megbékélés része lehet a két nép mindennapi életének...
Ne hagyjátok hogy győzzenek. Hozzátok el a békét!
Tudósok francia csoportjának sikerült röppályát illeszteni Roberto Calos 1997-ben rúgott fantasztikusnak tűnő góljára, amit aztán egyenlettel is leírtak.
Tony Blair visszavonulása után komoly vagyonra tett szert a vállalat birodalmak világában. Sokan azonban meg vannak győződve arról, hogy hazudott az iraki háború törvényességéről.
Az amerikaiak kivonulása Irakból egy 7 évig tartó ellenmondásos küldetés végét jelenti.
A háború ürügyéül szolgáló tömegpusztító fegyvereket nem találták meg.
Tévedésbe esett politika, avagy a magyar hősök nem Afganisztánban teremnek.
Bátor és szükséges lépés volt az IMF-el szembeni fellépés, de nem elégséges.
India gazdaságának nagysága a 11. helyen áll a világon, de növekedési üteme Kína után a második.
Mostanában egyre több haditengerészeti szakértő véli úgy, hogy a dél-koreai kormány egy balesetet akar támadásnak feltüntetni.
Olaj és gáz vásárlásával Olaszország lett az energiahordozókban gazdag Líbia legjelentősebb kereskedelmi partnere.
TOP 20 hír
Olajügy, emlékeztetőül: A Nógrádi jelentés, Gyurcsány is olajos lett?, Wass Albertet támadja az MSZP és az SZDSZ, Gyurcsány Ferenc: Elkúrtuk (Az öszödi beszéd), Gyurcsány Ferenc is a székely autonómia ellenzője, Afganisztán: Magyarország speciális alakulatot küld, Horn Gyula unokahúga, Havas Szófia az 56-osokat nyilasozza, Temerini fiúk – 61 év börtön igazságtalanul, Gyurcsány Ferenc "díszes" kompániája, Békés tüntetés feloszlathatatlan?, Izrael felvásárolja Magyarországot?, „El lehet menni Magyarországról”...és mennek is a cégek Szlovákiába, Lamperth Mónikának is van oka a szégyenkezésre, Az SZDSZ vörös csillagja, nem önkényuralmi jelkép?, Horn Gábor szabadszájúsága: "Feri, menj a picsába ...", Szociális segély munka fejében , Az esztergomi gyújtogató és ami mögötte lehet, Médiaháború Oroszország ellen - Médiaetika hova lettél? Lelepleztük a REUTERS-t!, Alsózsolca polgármesterétől Szili Katalinnak, „Betelt a pohár!” - mondta Gyurcsány Ferenc…
Vezető szocialista politikusok
Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér
Vezető fiatal demokrata politikusok
Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária
Vezető szabad demokrata politikusok
Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István
Vezető magyar demokrata politikusok
Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán
Vezető kereszténydemokrata politikusok
Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós
Vezető MIÉP-es politikusok
Csurka István
Vezető jobbikos politikusok
Balczó Zoltán, Vona Gábor
Vezető munkáspárti politikusok
Thürmer Gyula
Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek
Országbíró Zoltán