Francia tüntetők csaptak össze a rendőrséggel
2010-03-09 - Politaktika Szerkesztőség
Michel Benezit : A finomítói eljárások megváltoztatása elkerülhetetlen Európában, mivel a kereslet ezen termékek után már több mint tíz éve csökken.
Tűz és vér
A francia rendőrség könnygázzal próbálta feloszlatni a Total székházánál tiltakozó tömeget, miután az olajipari óriás bejelentette, hogy átmenetileg bezárja észak-nyugat franciaországi telepét.
A rendőrség csak nehézségek árán tudta visszaszorítani a 200-300 ablakokat, ajtókat betörő tüntetőt.
A Total a Dunkirk-ben levő telepének bezárására az olajipari termékek utáni kereslet visszaesése miatt kényszerült. A vezetés ugyanakkor hangsúlyozta, hogy senki sem fogja emiatt elveszíteni az állását.
A társaság átszervezéseket, köztük egy új lerakat és átképző központ létrehozását tervezi 2013-ig, az olajfinomítás megszüntetésének időpontjáig.
Philippe Wullens, a SUD szakszervezet vezetőjét nem lepte meg a bejelentés.
”Ezt már mind elmondták egyszer. Mi nem akarunk ebben részt venni, mi finomítók vagyunk,” mondta.
Néhány dolgozó más finomítóba kerül, és kb 20-nak lett felajánlva a korai nyugdíjazás.
A dunkirk-i gyárat január közepén zárták be sztrájk kíséretében.
Múlt hónapban a Total öt másik finomítója állt le a termeléssel. A szakszervezetek a finomítás megtartását követelik annak ellenére, hogy a vállalatvezetés ragaszkodik a nagyobb profitot eredményező tevékenység váltáshoz, mivel a piac tisztább üzemanyagot igényel.
”A finomítói eljárások megváltoztatása elkerülhetetlen Európában, mivel a kereslet ezen termékek után már több mint tíz éve csökken,” magyarázza Michel Benezit, a Total finomítói ágazatának vezetője.
Tűz és vér
Hónap elején a Total 50 új munkahely létrehozását ígérte Dunkirk-ben.
A SUD szakszervezet ezt nem tartotta többnél olcsó PR fogásnál, ami nem segít lényegesen dolgozók helyzetén.
A CGT szakszervezet ”tüzet és vért” ígért, amennyiben a társaság nem ajánl többet ennél.
Charles Foulard, a CGT szóvivője szerint ”a vállalat ma bejelentett terve egyértelmű provokáció, ami elfogadhatatlan.”
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz
bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:
Assange szerint Gates ”nem vesz tudomást a megölt gyerekek és asszonyok ezreiről”.
Adrian Brown: Ezeket a képződményeket élet hozta létre. Ezt az a tény alapján jelenthetjük ki, hogy csak az élet alkothatta azokat az alakzatokat; geológiai folyamat erre képtelen.
Görögországban a kormány az EU és IMF követelmények miatt kénytelen a fuvarozókat érintő népszerűtlen intézkedések meghozatalára.
Az ISI [pakisztáni titkosszolgálat] csak egyike volt azon szervezeteknek, melyeket a CIA a talibánok és mudzsaheddinek támogatására használt a szovjetek elleni afganisztáni harcokban.
Maradona végül a kolumbiai – venezuelai válság kellős közepén kötött ki, és mint mindig, ehhez is sok hozzászólni valója van.
A világ irányítását sürgősen társadalmi kontroll alá kéne venni, mert néhány idióta jóvátehetetlen károkat okoz.
Oliver Stone: Izrael évekre elb.szta az Egyesült Államok külpolitikáját.
Regev faluban múlt pénteken helyi beszámolók szerint 52 civilt, köztük gyerekeket és nőket öltek meg Nato katonák egy helikopter támadás során. A Nato részéről egyenlőre nem látják bizonyítottnak a mészárlást.
A közzétett adatok arra engednek következtetni, hogy Pakisztán, az USA szövetségeseként ’kettős játékot’ folytat.
Robert Gates védelmi miniszter: Egy újabb háború a Közel-Keleten az, ami a legkevésbé hiányzik. Valójában úgy vélem, hogy több szinten is tragikus lenne.
TOP 20 hír
Olajügy, emlékeztetőül: A Nógrádi jelentés, Gyurcsány is olajos lett?, Wass Albertet támadja az MSZP és az SZDSZ, Gyurcsány Ferenc: Elkúrtuk (Az öszödi beszéd), Gyurcsány Ferenc is a székely autonómia ellenzője, Afganisztán: Magyarország speciális alakulatot küld, Horn Gyula unokahúga, Havas Szófia az 56-osokat nyilasozza, Temerini fiúk – 61 év börtön igazságtalanul, Gyurcsány Ferenc "díszes" kompániája, Békés tüntetés feloszlathatatlan?, Izrael felvásárolja Magyarországot?, „El lehet menni Magyarországról”...és mennek is a cégek Szlovákiába, Lamperth Mónikának is van oka a szégyenkezésre, Az SZDSZ vörös csillagja, nem önkényuralmi jelkép?, Horn Gábor szabadszájúsága: "Feri, menj a picsába ...", Szociális segély munka fejében , Az esztergomi gyújtogató és ami mögötte lehet, Médiaháború Oroszország ellen - Médiaetika hova lettél? Lelepleztük a REUTERS-t!, Alsózsolca polgármesterétől Szili Katalinnak, „Betelt a pohár!” - mondta Gyurcsány Ferenc…
Vezető szocialista politikusok
Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér
Vezető fiatal demokrata politikusok
Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária
Vezető szabad demokrata politikusok
Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István
Vezető magyar demokrata politikusok
Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán
Vezető kereszténydemokrata politikusok
Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós
Vezető MIÉP-es politikusok
Csurka István
Vezető jobbikos politikusok
Balczó Zoltán, Vona Gábor
Vezető munkáspárti politikusok
Thürmer Gyula
Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek
Országbíró Zoltán