Bejelentkezés


Álom vagy rémálom - elfuserált globalizáció

2010-02-08 - Alex Cross

Ha a világ folyását susmus megbeszéléseken határozzák meg, kirekesztve a társadalmakat, akkor a demokráciák az intézményrendszerükkel nem többek átverésnél.

Ha a globalizáció nem a profitról és erőszakról, hanem az egyes ember boldogulásáról és békéről szólna, akkor nyíltan is lehetne szervezni.

Elképesztő technikával lépett a 21. századba az emberiség. Az ezzel járó paradicsomi körülmények azonban még csak nagyon keveseknek adatik meg. A csúcstechnika átka jóval nagyobb tömegeket sújt a háborúk és kirekesztés gépesítésével.
Milyen erők irányítják a folyamatokat, kik a felelősek a szakadatlan vérengzésért, félelem keltésért, létbizonytalanságért? Az utóbbi időben egyre többet hallani a háttérben munkálkodó titkos társaságokról, szövetségekről. Érdemes sorra venni őket.

- A Külföldi Kapcsolatok Tanácsát (CFR) 1921-ben hozták létre az USA-ban, mely bár nem titkos társaság, tevékenysége jórészt mégis kívül esik a társadalmi ellenőrzésen. A tanácsban meghatározó szerepet játszottak és játszanak a Rockefellerek, különösen a család volt patriarchája David Rockefeller. A CFR lényegében az USA külpolitikáját igazította az oligarchák igényeihez. A tanács szoros kapcsolatban állt a CIA-val, ill. Londonban létrehozták a Nemzetközi Ügyek Intézetét (IIA), egy ’nem kereskedelmi, nem politikai intézményt’ az USA európai támogatására. A dél-amerikai beavatkozások, valamint a világ számos pontján történt katonai akciók és cselszövések jórészt a CFR-ben született ötletekből származtathatók. Vezető politikusok egész sora kötődik az intézményhez. A CFR 2008-ban indította 5 éves programját a ”Nemzetközi Intézmények és Globális Kormányzás: Világrend a 21. században” néven.

- A Bilderberg csoport 1954-ben alakult, nevét az első találkozó színhelyéül szolgáló szállodáról kapta (Hotel de Bilderberg). Az eredi összejövetel apropója a Nyugat-Európában növekvő USA ellenesség volt. A találkozó adta az ötletét a későbbi összejöveteleknek, melyek a sajtó kizárásával, teljesen titokban történtek. Az évente mindig más helyszínen tartott találkozóra nagyjából 130 befolyásos vendéget hívnak meg. (A magyar tagok között volt az ország aranykészletét elkótyavetyélő Surányi György és az MSZP herdálását a lakosság leszegényítésével ellensúlyozó Bokros Lajos is. Mindkét név felmerült Gyurcsány bukásakor mind lehetséges miniszterelnök. Bokros ezt az álmát azóta sem adta fel).
A Bilderberg csoport meghatározó tagjai közt ott találjuk a Rockefellereket, Rotschildeket, de tag az Orbán Viktort ’taníttató’ hírhedt tőzsdebetyár Soros György is. A titkos csoport célja sokak szerint itt is a világkormány létrehozása és egy új világrend kialakítása melynek kezdeti fázisa volt az Európai Unió létrehozása. A Bilderberg csoport szoros kapcsolatot tart fenn a CFR-rel és Wall Streettel, sok a személyi átfedés, számos Bilderberges tagja az USA kormányának, Bill Clinton pedig az elnökségig vitte.
A meghívottak között a miniszterelnökök és vezető politikusok mellett olyan vállalatok vezetői is felbukkannak mint az IBM, Xerox, Nokia, vagy a Daimler.
A 2009 november 12-én rendezett vacsorán részt vett Herman Van Rompuy is, aki később az Európa Tanács elnöke lett. Az IMF és Világbank szintén szoros kapcsolatban áll a csoporttal.

- A Trilateral Comission-t David Rockefeller hozatta létre azzal a Zbigniev Brzezinski-vel aki többek között a muzulmán vallási felkelők (mudzsaheddinek) támogatásával ásta alá az akkori afgán kormány hatalmát, és akinek a világ az al-Qaeda terrorszervezetet köszönheti.
A Trilaterális Bizottságot a CFR frontszervezetének szánták és a cél a CFR politikájának kiterjesztése Kanadára, Európára és Japánra, mint ázsiai hídfőállásra. A Japán kormány jelenleg az USA hadseregének kipaterolását tervezi, ami a Rockefeller-Brzezinski páros által felfújt álom lufi kipukkanását jelentené. A végső cél ugyanis a politikai, pénzügyi, intellektuális és vallási erők világméretű központosítása lenne a bizottság nemzetek felett álló szervezetében. A bizottság háromszáz valahány ’intellektuális képviselőből’ áll, ezért 300-aknak is hívják őket. A létrehozásban közreműködött a másik CFR-es őskövület Henry Kissinger is, aki Obamában látta meg az új világrend lehetséges megvalósítóját.
A bizottság ázsiai foszladozó reményei valahol Brzezinski híres kesergését igazolják, miszerint ”ma sokkal könnyebb megölni 1 millió embert, mint irányítani”.

- A Bohemian Club azon titkos összejövetelek közé tartozik melyre csak az utóbbi időben figyelt fel a közvélemény, annak ellenére hogy olyan jelentős döntések születtek itt mint az atombombát eredményező Manhattan terv létrehozása, vagy a Vietnami háború. A klub a nevét arról a piknikező berekről kapta (Bohemian Grove), ahol a gyárosok és a politikai elit titokban randevúzott, már több mint száz éve, ugyanis a klubot 1872-ben alapították. A bohém tagok kiskorú családtagjai és a nők csak este 10 óráig lehetnek jelen az elsősorban férfiaknak rendezett nyári táborban, ami talán a groteszk szeánszszerű műsorokkal magyarázható. A klub mottója ”A hálót szövögető pók kinn marad” (Weaving Spiders Come Not Here) ami annyit jelent, hogy a találkozók a pihenésről és nem az üzletről szólnak, ami persze nem így van.
A Bohemian Club magán club, és a közel 2 900 vendég elszállásolása előre felosztott területek szerint történik, melyeket nevekkel láttak el.
Az ’Rejtekhely’ (Stowaway) például a Rockefellerek, olajtársaságok, bankárok és tudósok területét, a ’Barlangi ember’ a katonai beszállítók, egyetemek, olajtársaságok, bankok területét, az ’Erdei ember’ a nagy üzletek, politikusok, egyetemek stb területét jelölik.
Az USA elnökeinek törzshelye a Mandalay részen van.
A bohémek egyik szertartása, a ’Gondosság elégetése’ (Cremation of Care) több látogatót is sátánista rituáléra emlékeztetett, a moloch szerű (ókori égő áldozat bemutatására szolgáló szoborszerkentyű) 12 méter magas óriás bagollyal együtt. A klub védőszentje Nepomuki János, aki inkább meghalt mintsem a rábízott titkot elárulja az uralkodónak.
1923-tól minden republikánus elnök klubtag volt (és néhány demokrata elnök is).
A bohémek gyűlése Harry Shearer-t a ’Teddi mackók piknike’ bohózat megírására késztette. Alex Jones rendező viszont már nem találta humorosnak az összejöveteleket a Cremation of Care látványosságot pedig egyenesen sátánista megnyilvánulásnak ítélte. Jon Ronson a Channel 4 dokumentumfilmjében meghökkentőnek, éretlennek és bizarrnak minősítette az USA krémjének berekbeli szórakozását, de nem tartotta azt sátánizmusnak.

- A Skulls and Bones (Koponyák és Csontok) Yale egyetemen szerveződött titkos társaságot kétségtelenül a Bush család tette híressé, akik közül mindenki tagja volt a klubnak.
Ma sokan ezt a társaságot tartják a legbefolyásosabbnak. A Scull and Bones-ról először Lymann Bagg számolt be 1871-ben kiadott ”Négy év a Yale-en” című könyvében.
Az egyetemen a klubtagok a lopásaikról híresek, amit a tagok ”crooking”-nak hívnak és arra törekednek hogy egymást felülmúlják a ”crook”-ban. A leghíresebb ”crook” Prescott Bush-hoz, az ifjabb Georg Bush nagyapjához kötődik, aki állítólag kifosztotta Geronimo, a híres indán vezér sírját, ellopva koponyáját. Geronimo leszármazottai tavaly nyár óta perrel próbálják visszaszerezni a koponyát.
A S&B-ról annyit lehet csak tudni, hogy külsőségeiben sátánista szekta (a tagok fekete köpenyben vannak, díszletek a pentagon, koponyák, csontok stb.). A kiválasztás a váll megérintésével történik (tap), majd nevet választanak maguknak. (Idősebb Bush a szexuális kalandjainak tálalása miatt Magog volt, ifjabb Bush Temporary névre hallgatott a szeánszokon) A szekta erejét jól mutatja, hogy ifjabb Bush ellenfele az újra választásakor szintén Skull and Bones –os volt, John Kerry személyében.

Számos egyéb összefonódás is létezik, de igazi erőt az itt felsoroltak jelentenek. Érdekes megfigyelni, hogy a Rockefellerek mindenhol ott vannak, sőt a legerősebb szervezeteknél a CFR-nél és Trilateral Comissionnál alapítók.

A politikai irányultság meghatározása a káosz elmélet attraktorával, érdekes pályát eredményez. Ez alapján az USA-ban kezdetektől kettős politikai irányultság van (bifurkáció) amelyben a rejtett domináló irányultságot (attraktort) a múlt század elejétől a Rockefellerek határozzák meg. Kennedy ezt a rejtett erőt akarta megszüntetni, ami az életébe került. Kennedy halálával a Rockefeller csapat dominanciája megerősödött, sőt vakmerő lett, amit jól mutatnak a politikai gyilkosságok mellett a hamis ürüggyel (false flag) kirobbantott olyan háborúk, mint a Vietnami, Afganisztáni vagy Iraki. A meredek akciók elfogadtatásához persze elkötelezett igazságszolgáltatás és médiák kellettek. Ez utóbbit ásta alá az internet a szabadabb információ áramlással, ami végül felszínre hozta a rejtett társaságok lényegét, súlyos jogi kérdéseket vetve fel. Ha a világ folyását titkos megbeszéléseken határozzák meg, kirekesztve a társadalmakat, akkor a demokráciák az intézményrendszerükkel nem többek egy hatalmas átverésnél. Ennél is nagyobb probléma azonban, hogy a profit orientált globalizálók társadalmakat robbantak szét úgy, hogy társadalom építésre képtelenek.
Uralva az anyagi forrásokat, a katonai erőt és médiát, pénzzel akarnak elrendezni mindent, erősítve a kontraszelekciót, ami társadalmi értékrendeket degradál le. Elgondolkodtató tény, hogy ahol az USA eddig megjelent, ott megjelent a korrupció és szegénység is. Megvesztegetéssel pedig nem lehet hosszútávra tervezni, mert a pénz idővel elfogy, az emberek türelmével együtt.

Az attraktorok még egy érdekes dolgot jeleznek a cionizmus és globalizáció kapcsolatában.
A Rockefellerek nem zsidók, ahogy az amerikai és európai politika meghatározóinak többsége sem. Érdemes tudni azt is, hogy az USA Izraellel szembeni vak elkötelezettsége a hatvanas évek közepétől, Kennedy meggyilkolása utántól datálódik. A cionizmus tehát nem oka, hanem eszköze, és bizonyos szempontból félrevezetése a globalizáló erőknek. (A zsidó állam a fennmaradását abban az értelemben Sztálinnak köszönheti, hogy amikor az arabok lerohanták a frissen kikiáltott Izraelt, a Sztálin által engedélyezett fegyverszállítmány mentett meg az amerikai embargó alatt álló Ben Gurionékat.)

A globalizáció eddig sok szempontból egy hatalmas átverés volt, pedig nem kellene annak lennie. Ha nem a profitról és erőszakról, hanem az egyes ember boldogulásáról és békéről szólna, akkor nyíltan is lehetne szervezni. A hazugságok nagy veszélye az, hogy kiderülhetnek. A gépezet még hallgathat Kennedy gyilkosairól, sőt el tudják hitetni azt is, hogy erős épületek csak úgy magukba roskadnak. A kérdés csak az hogy meddig, mert a hiszékenyek tábora gyorsan fogy.

Öveges professzor a fizikát azért tartotta fontos tudománynak, mert a találmányok a szórakoztatás mellett megkönnyítik a munkavégzést is. Amihez régen órák vagy napok kellettek, azt ma már korszerű gépekkel percek alatt teljesíteni lehet. Öveges professzor naiv tudósként arra nem gondolt, hogy vannak olyanok, akik akkor érzik jól magukat, ha kiszolgáltatott tömegek veszik körül őket, lesve minden óhajukat. És amíg ilyen emberek irányítják az emberiséget susmus gyűléseken hozott döntésekkel, megakasztva a társadalmi fejlődést, addig a csúcstechnika több veszélyt hordoz magában, mint amennyi haszonnal jár.

Across

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Mennyire veszélyes a cionizmus?

A cionizmus nem oka, hanem eszköze a nemzetközi oligarchiáknak.

Palesztin, Izraeli családok: Hozzátok el a békét!

A megbékélés része lehet a két nép mindennapi életének... Ne hagyjátok hogy győzzenek. Hozzátok el a békét!

Fizikusok megmagyarázták Roberto Carlos gólját

Tudósok francia csoportjának sikerült röppályát illeszteni Roberto Calos 1997-ben rúgott fantasztikusnak tűnő góljára, amit aztán egyenlettel is leírtak.

Tony Blair 'sírt az iraki áldozatok miatt'

Tony Blair visszavonulása után komoly vagyonra tett szert a vállalat birodalmak világában. Sokan azonban meg vannak győződve arról, hogy hazudott az iraki háború törvényességéről.

Obama: ’Itt az ideje lapozni’ – vége az iraki háborús küldetésnek

Az amerikaiak kivonulása Irakból egy 7 évig tartó ellenmondásos küldetés végét jelenti. A háború ürügyéül szolgáló tömegpusztító fegyvereket nem találták meg.

Tévedésbe esett minisztérium és politikai médiakórus

Tévedésbe esett politika, avagy a magyar hősök nem Afganisztánban teremnek.

Orbán Viktor visszanyerte a hangját

Bátor és szükséges lépés volt az IMF-el szembeni fellépés, de nem elégséges.

India a második leggyorsabban növekvő gazdaság

India gazdaságának nagysága a 11. helyen áll a világon, de növekedési üteme Kína után a második.

A Cheonan elsüllyedése – támadás vagy baleset

Mostanában egyre több haditengerészeti szakértő véli úgy, hogy a dél-koreai kormány egy balesetet akar támadásnak feltüntetni.

Gaddafi líbiai elnök baráti látogatása Olaszországban

Olaj és gáz vásárlásával Olaszország lett az energiahordozókban gazdag Líbia legjelentősebb kereskedelmi partnere.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán