Bejelentkezés


Gyurcsány Ferenc "díszes" kompániája

2007-10-11 - Politaktika

Apró Antaltól Szilvásy Istvánig

A Heti Válasz október elejei száma listát közöl ötven olyan személyről, akik a lap állítása szerint a miniszterelnökkel való barátságuk vagy korábbi üzleti kapcsolatuk folytán jutottak fontos pozíciókhoz.

A listán szerepel ifj. Apró Antal, Gyurcsány Ferenc anyósának testvére, az Apró Controll Vállalkozásbiztonsági Tanácsadó Kft. tulajdonosa, valamint Apró Piroska, Gyurcsány Ferenc anyósa is, aki előbb Horn Gyula kabinetfőnökeként, majd az Altus Rt, és a Budapest Airport elnökeként dolgozott. A felsoroltak között szerepel tovább Alács Tibor, és Rákosi Ferenc, akik Topolánszky Ákos korábban, a HVG-nek adott interjújában elmondottaknak megfelelően a Szilvásy György által bevezetett „kettős ellenőrzési" rendszerben dolgoztak, cenzúrázva a köztisztviselők munkáját. A Heti Válasz információi szerint mind Alács, mind Rákosi dolgozott a miniszterelnök cégeiben, és kapcsolataikkal számos pozícióra tettek szert, előbbi például számos állami vállalat felügyelőbizottságában kapott helyet.

Az újság azt írja, hogy „a politikai-kormáyzati abszurd nem ismer határokat", hiszen például Szilvássy Istvánnak, a miniszter testvérének Az Altus-Perfekt cégháló tagjai készítették elő a terepet az Állami Egészségügyi Központ élén. Kapcsolatainak köszönheti állását a Heti Válasz szerint a MÁV Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese, Kalicz Anita is, de hasonló módon jutottak álláshoz a Szerencsejáték Zrt., a Villamosművek, és a Magyar Posta egyes vezető tisztségviselői is.



Segítő családtagok és közvetlen beosztottak


Apró Antal (ifj.)
1989 előtt a III/II.-2 - az NSZK és Ausztria elleni elhárítás - alosztályvezetője.
Az Apró Controll Vállalkozásbiztonsági Tanácsadó Kft. tulajdonosa, a miniszterelnök anyósának testvére.

Apró Piroska
Horn Gyula volt kabinetfőnöke, 2002-ig az Altus Rt., 2003-ig - az azóta privatizált - Budapest Airport Rt. elnöke.
A miniszterelnök anyósa.

Bajnai Gordon
Egykori KISZ-reformer, az Unió a Demokratikus Szocializmusért vezetője, Gyurcsány Ferenc volt kollégája a Creditum Kft.-nél, később az Eurocorp Nemzetközi Pénzügyi Rt.-nél.
Önkormányzati és területfejlesztési miniszter.

Dobrev Klára
Medgyessy Péter egykori kabinetfőnöke, 2004-ig a kancellária Nemzeti Fejlesztési Terv és EU-támogatások Hivatalának elnökhelyettese.
A miniszterelnök felesége, az Altus Zrt. székhelyén működő Alapítvány az Egészséges Településekért kuratóriumi elnöke.

Draskovics Tibor
A Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára a Horn-időszakban; titkárságvezetője Dobrev Klára volt.
A kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter.

Erdős Ákos
Az Ötlet című volt KISZ-lap főszerkesztője, innen a kapcsolata a mai kormányfővel. Később tőle vette meg Gyurcsány Ferenc cége a Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft.-t. A 2002-es váltás után ő lett az addig Gyurcsány-érdekeltségként ismert Perfekt Rt. tulajdonosa.
Az állami tendereken rendre sikeresen szereplő Állami Nyomda Nyrt. részvényese (az E. G. Capital S. A. nevű luxemburgi cégen keresztül).

Jagiellowicz Györgyné
A Tatai Ilona nevével fémjelzett egykori Taurus Gumiipari Vállalat gazdasági vezérigazgató-helyettese.
A miniszterelnöki Altus Zrt. vezérigazgatója, több más Gyurcsány-cég felügyelőbizottsági tagja.

Szetey Gábor
A világ egyik legnagyobb diákszervezeteként ismert AIESEC 1992-es kongresszusának főszervezője (Dobrev Klára társaságában). Gyurcsány Ferenc, illetve az Altus Rt. volt tulajdonostársa a TMI Hungary Humán Képzési Kft.-ben.
A kancellária személyügyi államtitkára.

Szilas Ádám
Tatai Ilona férje; 1992-ben irodát és anyagi támogatást is nyújtott Gyurcsány Ferencnek az Altus Rt. indulásához.
Az Erdős Ákoshoz közel álló Geoholding Zrt. vezetője. Ez a cégcsoport adja ki a Magyar Tőkepiac és a Szabad Föld című újságot, valamint több szakfolyóiratot.

Szilvásy György
A rendszerváltozás előtt a KISZ KB egyetemi-főiskolai osztályának vezetője, 2002-ig több Gyurcsány-cég vezető tisztviselője.
A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős tárca nélküli miniszter.


Az ifjúsági mozgalomból/ állampártból ismert társak


Alács Tibor
Egykori úttörővezető; ő írta alá a csillebérci tábor ajándékozási szerződését. A rendszerváltozás után a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa gazdasági bizottságának vezetője.
Szilvásy György állandó segítője; fél tucat állami tulajdonú cég igazgatóságában vagy felügyelőbizottságában tevékenykedik.

Barabás János
Az MSZMP agitációs és propagandaosztályának egykori helyettes vezetője.
A Szerencsejáték Zrt. felügyelőbizottsági elnöke. Lánya, Barabás Andrea programkoordinátorként tevékenykedik Dobrev Klára Egészséges Településekért alapítványánál (s neve tanúként szerepel az Altus Zrt. cégbírósági papírjain).

Gönci János
A rendszerváltozás előtt a KISZ KB titkára, majd az MSZP budapesti elnökhelyettese.
A nemrég privatizált Malév Zrt. leköszönt vezérigazgatója, jelenleg is a cég igazgatóságának tagja.

Görözdi György
A Magyar Úttörők Szövetségének egykori titkára, a rendszerváltozás után Alács Tiborral együtt képviselte a gyermekszervezetet az ifjúsági vagyon sorsáról szóló tárgyalásokon.
A kormányzati negyed tervezését, építését felügyelő miniszterelnöki megbízott.

Győrfi István
A rendszerváltozás előtt egészségügyi miniszterhelyettes. 2002-ig vezető tisztségviselő az Altus-csoportba tartozó Perfekt Gazdasági Tanácsadó Rt.-ben.
A Szilvásy György testvére által vezetett Állami Egészségügyi Központot felügyelő miniszteri megbízott.

Hajdu Endre
A rendszerváltozás előtt a KISZ, majd a Minisztertanács titkárságának műszaki-üzemeltetési vezetője.
Az önkormányzati tárca felügyelete alatt álló - és a kormányzati negyed projektért is felelős - Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. vezérigazgatója.

Merényi Miklós
Gyurcsány Ferenchez és Bajnai Gordonhoz hasonlóan alapítója volt az Unió a Demokratikus Szocializmusért nevű szervezetnek. 1997-ig felügyelőbizottsági tag az Altus Rt.-ben.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára (nemzetközi gazdasági kapcsolatok).

Molnár Attila
Gyurcsány Ferenc egykori KISZ-es kollégája. 1992-ben együtt alapította meg vele az Altus Rt.-t.
A közelmúltig a Magyar Hivatalos Közlönykiadó leánycégét, a FÁMA Lapterjesztő Zrt.-t, illetve a gazdasági tárca felügyelete alatt működő IT Információs Társadalom Kht.-t vezeti.

Nagy Imre
A KISZ utolsó első titkára.
Két hónapja igazgatósági tag a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt.-ben. Érdekeltségei révén (Pólus Plusz Befektetési Zrt., Corax-Bioner Környezetvédelmi Zrt.) milliárdos nagyságrendű kutatási pénzt nyert el a gazdasági tárca felügyelete alatt álló Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivataltól (NKTH).

Nagyné Trapp Andrea
Nagy Imre felesége, az MSZP által alapított Vállalkozásszervező és Kiszolgáló Kft. volt tulajdonosa.
Az NKTH által az elmúlt években támogatott Plusz Befektetési Zrt. igazgatósági tagja.

Rákosi Ferenc
A nyolcvanas évek végéig a KISZ KB egyetemi-főiskolai osztályának helyettes vezetője, több Altus-érdekeltségben is felügyelőbizottsági tag volt.
Szilvásy György állandó segítője; felügyelőbizottsági tag a Magyar Posta Zrt.-nél, s nyáron igazgatósági posztot kapott a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt.-ben.

Somorai László
A KISZ KB egyetemifőiskolai osztályának beosztottja, majd az Unió a Demokratikus Szocializmusért nevű "reformszervezet" munkatársa. Alapításakor tagja az Altus Rt. igazgatóságának.
Az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt. kommunikációs igazgatója.

Tunyogi László
Az MSZMP KB munkatársa, a Perfekt Rt. volt üzletág-igazgatója, az egykor Altus fennhatóság alatt működő Perfekt-Audit Rt. igazgatósági tagja.
A Hivatalos Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetségének elnöke; e minőségében több állami nagyprojekt (például a kormányzati negyed) monitoringbizottságának munkájában is részt vesz.

Varga László
A Magyar Úttörők Szövetsége országos tanácsának egykori főtitkára, az előző ciklusban az MSZP parlamenti képviselője. 2001-ig az Altuskörbe tartozó Béta-Roll Hengergumizó Rt. felügyelőbizottságának tagja.
Egy éve a Szerencsejáték Zrt. igazgatósági elnöke, s közben a Nagy Imre-féle Corax-Bioner Zrt. felügyelőbizottsági tagja.


Az Altus-kör tagjai

Antalóczi Zoltán
Már a legnagyobb KISZ-cég, az Ezermester Úttörő és Ifjúsági Kereskedelmi Vállalat végelszámolásánál együtt dolgozott Gyurcsány Ferenccel.
Az Altus Zrt. felügyelőbizottsági tagja. A Nemzeti Sporthivatal PPP-irodavezetője (a megbízatást még a sportminiszter Gyurcsánytól kapta). Az elmúlt években az ÁZÉ Tanácsadó Bt.-n keresztül is számlázott a sporthivatalnak. 2005 tavaszáig igazgatósági tag az egyik legnagyobb kormányzati beszállítóként jegyzett Trendex Infokommunikációs Zrt.-ben.

Balázsfi Csaba
Gyurcsány Ferenccel közösen alapította a Hazelbrook Consultancy S. A. nevű luxemburgi társaságot, és 1996-ig igazgatósági tag volt az akkor Altus-érdekkörbe tartozó Fortus Rt.-ben.
Idén "Kisgyermekek készségfejlesztése" címen nyert pályázati pénzt (a KindyROO Kft.-n keresztül) az NKTH-tól.

Bonnyainé Gál Ilona
Gyurcsány Ferenc ingatlanos cégeinek (Fittelina Kft., Nomentana Kft.) egykori ügyvezetője.
Megbízott vagyonkezelőként ő képviseli a miniszterelnököt az Altus Zrt.-ben. Emellett a közelmúltig a Magyar Hivatalos Közlönykiadó egyik leánycégének felügyelőbizottsági tagja.

Deák Andrea
Apró Piroskához hasonlóan 2001-ig tagja az Aviva Életbiztosító Zrt. igazgatóságának.
A Népszabadságot kiadó részvénytársaság felügyelőbizottsági tagja. Lánya, Deák Ágnes az Altus Zrt. felügyelőbizottsági tagja.

Földi Tibor
Az egykor az Altus-Perfekt céghálóba tartozó Nomentana Kft. ügyvezetője, majd az LBS ECo-NET Informatikai Rt. igazgatósági tagja.
A Nemzeti Sporthivatal PPPirodájának pénzügyi tanácsadója, az állami társaságok egyik vagyonértékelő-stratégiaalkotó "házicégeként" ismert Open Consulting Zrt. vezető tisztségviselője.

Honti Pál
A Perfekt Rt. egykori marketingigazgatója, igazgatósági, majd 2002-ig felügyelőbizottsági tag az Altus Rt.-ben.
A Gyurcsány Ferenc által létrehozott Alapítvány a Modern Baloldalért kuratóriumi tagja. Cégein keresztül (Mimóza Kommunikációs Kft., Coedu Távoktatási Kft., Digital Natives Kft.) több minisztérium és állami cég "beszállítója".

Honti Péter
Honti Pál testvére és üzlettársa.
Felügyelőbizottsági tag a Budapest I. kerületi MSZP-vezetőként is ismert üzletember, Rotyis József cégében, a Focus Befektetés Minősítő Zrt.-ben. Ugyancsak felügyelőbizottsági tag volt a nemrég végelszámolt - közvetve állami tulajdonú - Kisrégió Kht.-nál.

Jagiellowicz Judit
Az Altus Zrt. vezérigazgatójának lánya.
Az Erdős Ákos érdekeltségébe tartozó Magyar Mediprint Szakkiadó Kft. cégvezetője. A társaság által kiadott lapok nagyban támaszkodnak a kormányzati szervek, minisztériumok híreire, szakembereire.

Kalicz Anita
Az 1998 és 2006 közötti időszakban több Altus-érdekeltség felügyelőbizottsági tagja, az Altus jogi képviselője.
Tavaly óta jogi vezérigazgatóhelyettes az új kormányzati negyed területigényét kielégítő MÁV egyik vagyonkezelő társaságánál.

Kató Gábor
A Perfekt Rt. egészségügyi tanácsadói üzletága lényegében az ő vállalkozásához települt át.
A Kató és Társa 2003. Tanácsadó Kft. rendszeres foglalkoztatottja az egészségügyi tárcának és a Honvédelmi Minisztériumnak. A cég a Szilvásy György testvére által vezetett Állami Egészségügyi Központ alapítását is tanácsadóként segítette.

Kondor László
Kalicz Anita férje. Sportminiszterként őt bízta meg Gyurcsány Ferenc az autóversenyző Baumgartner Zsolt állami menedzselésével.
Arnage Vagyonkezelő Kft.-jén keresztül "Innovatív városélmény" címen nyert pályázati pénzt az NKTH-tól, újabban pedig Győr mellett hozna létre repüléstechnológiai központot (uniós pénzek felhasználásával).

Mészégető László
2003-ig a Béta-Roll és a Magyaróvári Timföld és Műkorund nevű Altus-részvénytársaságok felügyelőbizottsági tagja.
Az állami tulajdonú Magyar Követeléskezelő Zrt. ügyvezető igazgatója.

Nacsáné Márki Rózsa
Az egykor Gyurcsány-cégként ismert Aldo Ingatlanfejlesztő Kft. volt ügyvezetője, tagja több Altus-vállalat felügyelőbizottságának.
A résztulajdonában lévő Flexorg Kft. sikeresen szerepelt az Új Magyarország fejlesztési terv egyik gazdaságfejlesztési pályázatán. A társaság referenciái között a Magyar Posta Zrt. is szerepel.

Pákozdy Zsolt
Dobrev Klárával és Szetey Gáborral részt vett az AIESEC munkájában. A jelenlegi személyügyi államtitkár és az Altus Rt. mellett társtulajdonos volt a TMI Hungary Humán Képzési Kft.-ben.
Nyár óta a Magyar Televízió új székházát építtető és üzemeltető Wallis-érdekeltség, a Millenniumi Média Kft. ügyvezetője.

Sarlós Miklós
2002-ig az Altus-Perfekt résztulajdonban álló LBS ECoNET Informatikai Rt., majd az ÁPV Rt. igazgatója.
A MÁV ingatlangazdálkodási igazgatója.

Szabó Pál
A Horn-kormány idején annak a Hungalu vállalatcsoportnak volt a vezérigazgatója, amelyből Gyurcsány Ferenc privatizált ki néhány társaságot.
A Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója, emellett idén év eleje óta tagja a MÁV Zrt. igazgatóságának is.

Szilvásy Györgyné
A 90-es évek közepén igazgatósági tag több Altus-cégben (ARK Vagyonkezelő, Béta-Roll Rt.).
Az ECE Projektmanagement ingatlanfejlesztő csoporthoz tartozó Szinva Real Estate Kft. tisztségviselője.


Az Apró-vonal delegáltjai

Belán Gábor
A mások mellett Apró Piroska és ifj. Apró Antal által alapított S-Komplex Nemzetközi Biztonságvédelmi Rt. volt felügyelőbizottsági tagja.
A Mahart-Szabadkikötő Zrt. vezérigazgatója.

Csatári József
Az S-Komplex Rt. társalapítója.
1998-ban Erdős Ákos egyik cégének közreműködésével megalapítja a Security Audit Tanácsadó Kft.-t.

Lengyel Gyula
A Magyar Villamos Művek vezérigazgatójaként 1995-től tanácsadóként alkalmazta Apró Piroskát. Az olajtároló-bizniszre szakosodó Fortus Rt.-t ezután közösen hozta létre az MVM és az Altus.
Az MVM igazgatósági tagja.

Somogyi Tamás
Csatári József társa az Erdős-féle Security Audit Kft.-ben.
Az MVM biztonsági főnöke, év eleje óta felügyelőbizottsági tag a villamos művek Erbe Energetika nevű kft.-jében.

Svoboda Petra
Az S-Komplex Nemzetközi Biztonságvédelmi Rt. volt igazgatósági tagja. Apró Piroska titkárságvezetője a Budapest Airportnál és az Altusnál. A Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatójának özvegye.
Két cége révén is kapcsolódik - a lebukásáig az NBH oltalma alatt álló - Egymásért Egy-Másért Alapítványhoz.

Vajda József
Apró-rokon, egykori katonai elhárító. Ugyancsak alapítója, majd felügyelőbizottsági tagja az S-Komplexnek.
Ügyvezetője a Honvédelmi Minisztérium Terra Kft. nevű cégének, emellett nyár óta felügyelőbizottsági tag a tárca Armcom Zrt.-jében.


Mások

Erdős Ádám
Ügyvéd, Erdős Ákos testvére.
A Magyar RTL Televízió Zrt. igazgatósági tagja.

Hajdu Miklós
2002-ben a kormányzati szerepet vállaló Szilvásy Györgyöt váltotta a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség élén.
A Kincstári Vagyoni Igazgatóság delegáltjaként a kormányzati negyed projekt egyik előkészítője, tervpályázat-bírálója.

Szilvásy István
Határőr dandártábornok, Szilvásy György testvére.
Az Állami Egészségügyi Központ főigazgatója.
(Heti Válasz: Gyurcsány Ferenc 50 megkerülhetetlen embere)


Heti Válasz: Kapcsolati tőkések


Előzmények:

A Fidesz elnöke bekeményít, maffiavád a kormány ellen
Orbán Viktor szerint a kormányzat maffiamódszerekkel tünteti el a Magyarországra érkező európai uniós forrásokat, valamint az ország nyakig úszik a korrupcióban. Bajnai Gordon perelni fog. A Fidesz elnökének a bíróság előtt kell alátámasztania, amit mondott?

Gyurcsány is olajos lett?
A kormányfő felügyelőbizottsági tag volt egy cégben, amely érintett volt az illegálisan üzemanyagként értékesített fűtőolaj importjában. Az említett cég egyik részvényese az „ismerős” Altus Rt. volt.

Hozzászólások

Dr. Constantin Helios

2008-06-18 18:16:14
A gazembereket mindíg meg kell nevezni. Nem elég az általánosítás, a csak kommunistázás, ahogy Orbán Viktor tette zöldfülű korában. A lélek és nemzeti identitás nélküli, hazaáruló bolsevikok a kommunista jelzővel egy táborba kerülnének a nyugati, egykori eurokommunistákkal, akik egy alkalmas pillanatban szembefordultak a vén neosztálinista brezsnyevvel. Az ilyen eurokommunisták majd kikérik maguknak, ha a magyar bolsevikok elvegyülnek soraik között.
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

WikiLeaks fojtatni fogja az USA háborús visszaéléseinek közzétételét

Assange szerint Gates ”nem vesz tudomást a megölt gyerekek és asszonyok ezreiről”.

’Nili Fossae’ – eltemetett élet a Marson?

Adrian Brown: Ezeket a képződményeket élet hozta létre. Ezt az a tény alapján jelenthetjük ki, hogy csak az élet alkothatta azokat az alakzatokat; geológiai folyamat erre képtelen.

Munkába rendelték Athén sztrájkoló sofőrjeit

Görögországban a kormány az EU és IMF követelmények miatt kénytelen a fuvarozókat érintő népszerűtlen intézkedések meghozatalára.

Nagy Britannia ’terror’ figyelmeztetése feldühítette Pakisztánt

Az ISI [pakisztáni titkosszolgálat] csak egyike volt azon szervezeteknek, melyeket a CIA a talibánok és mudzsaheddinek támogatására használt a szovjetek elleni afganisztáni harcokban.

Viszlát Maradona

Maradona végül a kolumbiai – venezuelai válság kellős közepén kötött ki, és mint mindig, ehhez is sok hozzászólni valója van.

Ez lenne a globalizáció?

A világ irányítását sürgősen társadalmi kontroll alá kéne venni, mert néhány idióta jóvátehetetlen károkat okoz.

Oliver Stone holocaustra tett megjegyzése feldühítette Izraelt

Oliver Stone: Izrael évekre elb.szta az Egyesült Államok külpolitikáját.

Hajtóvadászat a WikiLeaks informátorára

Regev faluban múlt pénteken helyi beszámolók szerint 52 civilt, köztük gyerekeket és nőket öltek meg Nato katonák egy helikopter támadás során. A Nato részéről egyenlőre nem látják bizonyítottnak a mészárlást.

Botrány a WikiLeaks által közzétett afganisztáni dokumentumok miatt

A közzétett adatok arra engednek következtetni, hogy Pakisztán, az USA szövetségeseként ’kettős játékot’ folytat.

Az USA zöld utat adott Izraelnek Irán megtámadására

Robert Gates védelmi miniszter: Egy újabb háború a Közel-Keleten az, ami a legkevésbé hiányzik. Valójában úgy vélem, hogy több szinten is tragikus lenne.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán