Bejelentkezés


Szili Katalin politikai tevékenységével kapcsolatos cikkek

Szili: társadalmi elégedetlenség áll a 18 százalék mögött

Szili Katalin szomorúan veszi tudomásul, hogy 18 évesen 18 százalékon áll az MSZP népszerűsége, amit komoly figyelmeztetésnek tart. A házelnököt leginkább az adatok mögött rejlő társadalmi elégedetlenség szomorítja el. Az Országgyűlés elnöke erről a Vasárnap Reggel című újságnak adott interjújában beszélt, amely az MSZP 18. születésnapi ünnepségének napján jelent meg.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Szili Katalin lemondta szlovákiai útját, Sólyom László nem

Szili Katalin lemondta a jövő hétre tervezett szlovákiai látogatását és semmi okot nem lát arra, hogy megváltoztassa döntését - tájékoztatta Kerényi György, a házelnök kabinetfőnöke szerdán. A magyar államfő viszont ellátogat Szlovákiába, mivel a magyar közösség meghívására utazik ki.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Szili Katalin Kaposváron emlékezett

Az országgyűlés elnöke Nagy Imre szobránál rótta le tiszteletét

Szili Katalin a koszorúzás után elmondta: a mai politikai térben is példás az, ahogy a mártír miniszterelnök kiállt a saját értékrendje mellett. Hozzátette: somogyi származása miatt is fontosnak tartotta, hogy Kaposváron, Nagy Imre szülővárosában rója le tiszteletét.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Szükség van a kormány takarékossági politikájára

Szili Katalinnal közölt beszélgetést a Frankfurter Allgemeine Zeitung

A tekintélyes konzervatív napilap Magyarország-szakértője, Reinhardt Olt a cikk bevezetőjében arról írt: miközben csütörtökön Budapesten az 1848-49-es szabadságharcra emlékeztek, Sólyom László köztársasági elnök nem hivatalos látogatáson a romániai Erdélyben tartózkodott.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Dr. Szili Katalin, a magyar Parlament elnöke ünnepélyes keretek között „a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal” kitüntetéseket adott át

2007. június 14-én a Bécsi Magyar Nagykövetségen Dr. Szili Katalin, a magyar Parlament elnöke ünnepélyes keretek között „a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal” kitüntetést adta át Herwig van Staa tiroli tartományi elnöknek, és Erhard Busek korábbi alkancellárnak.

Tovább az eredeti cikkhez >>


 Szili Katalin szívesen járja az országot

Hivatalos látogatásra érkezett tegnap délután Makóra a Magyar Köztársaság Országgyûlésének elnöke.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Magyarország is támogatja a kisebbségi törvény elfogadását

Dr. Szili Katalin, a Magyar Országgyûlés elnöke Markó Béla miniszterelnök-helyettessel találkozott Marosvásárhelyen

Magyarország számára alapvetõen fontos, hogy Románia 2007-tõl az Európai Unió teljes jogú tagja legyen, ez ugyanis egy korszerû, európai nemzeti politika megvalósítására ad lehetõséget – jelentette ki dr. Szili Katalin, a Magyar Országgyûlés elnöke szombaton. Marosvásárhelyen, Markó Béla miniszterelnök-helyettessel folytatott megbeszélését követõen.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Átadták a Radnóti Miklós antirasszista díjakat

A késői utókor feladata, hogy küzdjön a történelem meghamisítói ellen

Szili Katalin, aki maga is a szövetség tagja, úgy fogalmazott: büszkének kell lennünk azokra, aki annak idején szembeszálltak az ordas eszmékkel.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Tojászápor zúdult a főpolgármesterre

Szükség van arra, hogy a nemzeti ünnepeknek meglegyen a méltóságuk

A főpolgármesterre beszéde közben valóságos tojászápor zúdult rá, amitől fekete öltönyt viselő biztonsági emberek fekete automata esernyőkkel védték – egy eset kivételével sikerrel.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Határozott nem a vízi erőműre

Baranyába látogatott Dr. Szili Katalin. Az Országyűlés elnöke vasárnap a Mohácsi Polgármesteri Hivatalban folytatott kétoldalú megbeszélést Vladimir Seks-sel, a Horvát Képviselőház elnökével.

Tovább az eredeti cikkhez >>


 Dr. Szili Katalin beszéde

Reformkörök Fóruma szegedi emlékülés 2003. november 29.

Kedves Barátaim!

Köszönöm, hogy részt vehetek a reformkörök megalakításának 15. évfordulójára rendezett emlékülésen. Az egykori reformköröknek mára jelentős irodalma lett, de mi a saját tapasztalatunkból is tudhatjuk, milyen fontos szerepet töltött be ez a mozgalom a ’80-as évek végén.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Szili Katalin szerint új politikára van szükség

A házelnök ezt a Népszavában közölt pénteki cikkében írja

Szili Katalin szerint új politikára van szükség, egy értékelvű kormányzásra, mely alapján a baloldal a magyar társadalom többségének bizalmát visszanyerheti.

Tovább az eredeti cikkhez >>


 Összefogásra van szükség a gyermekszegénység elleni harcban

Hangsúlyozta Szili Katalin egy ebben a témakörben rendezett konferencián csütörtökön a Parlamentben

Az összefogás szükségességét hangsúlyozta a gyermekszegénység elleni harcban Szili Katalin egy ebben a témakörben rendezett konferencián csütörtökön a Parlamentben.

Tovább az eredeti cikkhez >>

Korábbi híreink:

Új Szcientológia Egyház nyitotta meg kapuit Washingtonban

Több ezer résztvevővel megnyitotta kapuit az új épületbe költözött Szcientológia Alapító Egyház Washingtonban.

Szili Katalin MSZ-nek címzett válaszmondatának elemzése

A mai Magyar Államot nemcsak a törvénytelenül önjelöltek átmentési kísérleteként minősítjük illegitimnek, hanem a társadalmi elfogadottság igen alacsony szintje miatt is.

Korrupció ellen tesz-e lépéseket dr. Szili Katalin?

Magyarország közéletében a korrupció visszaszorítása elemi kérdés. A nemzetgazdaság egyik kerékkötője a "fekete lobbi" a hazai politikai feudalizmus hű tükörképe.

Meddig tűrjük???

A mai hírekben megjelent,hogy a nyugdíj kifizetést és a többi szoc.juttatást 12.-ről 14.-re akarják kitolni!

Lógni fogtok!

"Lógni fogtok!" - kiabálta be a parlamenti ülésen egy MSZP-s államtitkár felszólalása után Arnóth Sándor fideszes képviselő.

Tőkés László elismerése Szili Katalinnak

Tőkés László EP-képviselő szintén fontos eredménynek tartja a Magyar Nemzeti Kisebbségek Európai Érdekképviseleti Irodájának, valamint a Duray Miklós kezdeményezésére megalakuló Kárpát-Medencei Szórványtanácsnak a létrehozását.

Összmagyar lobbiirodát nyitnak Brüsszelben a parlamenti pártok

A kormány a határon túli ügyekben "a be nem avatkozás politikáját viszi", mert a megosztó politika nem vezetett eredményre.

Kezdeményezés Havas Szófia mandátumának eltörléséért

Havas Szófia állandóan a Parlament által megszavazott ünnepek és szimbólumok ellen adja le szavazatát.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán