Bejelentkezés


Gúr Nándor politikai tevékenységével kapcsolatos cikkek

A finn miniszterrel találkoztak

Tarja Cronberg finn munkaügyi miniszterrel találkoztak hétfőn az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának tagjai; a tárcavezető beszámolt többi között arról, hogy az Európai Unió támogatása sokat segített a munkanélküliség csökkentésében. Gúr Nándor (MSZP), a bizottság elnöke a találkozót követően az MTI érdeklődésére elmondta: több hasznos tapasztalatot szereztek.

Tovább az eredeti cikkhez>>


8 milliárd a munkanélküliség ellen

"Gúr Nándor - aki egyúttal az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának alelnöke - úgy fogalmazott: a 8,2 milliárd forintból több mint 30 ezer munkanélküli hosszabb-rövidebb vagy végleges foglalkoztatására, támogatott képzésére futja, és munkahelyek megőrzésére is jut belőle."

Tovább az eredeti cikkhez>>


Három szavazattal nyert Edelényben az MSZP

A második forduló szavazatainak összeszámlálása után tizenegy szavazatos szocialista előny volt, a csekély különbség miatt a szavazatok újraszámlálását kérte Molnár Oszkár, de csak néhány szavazókör érvénytelen szavazólapjait vizsgálták át, így csökkent a kilenc szavazatos előny háromra.

Tovább az eredeti cikkhez>>


Fideszes polgármesterjelölteket bírál az MSZP Borsodban

A szocialisták pénteki miskolci sajtótájékoztatóján Nyakó István parlamenti képviselő és Gúr Nándor televíziós felvételekkel támasztotta alá állítását.

Tovább az eredeti cikkhez>>


Az Edelényi Kistérség Foglalkoztatási Paktumának ünnemélyes aláírása

Elkészült az Edelényi Kistérség foglalkoztatási stratégiája, melynek alapján a partnerségben résztvevő partnerek ünnepélyes keretek között, 2006. június 27-én az edelényi Coburg kastélyban aláírják a Foglalkoztatási Paktumot.

Tovább az eredeti cikkhez>>


250 milliárd jut Észak-Magyarországnak

A kiemelt projektek közé bekerült az edelényi  L'Huillier-Coburg kastély felújítása, valamint az aggteleki ÖKO Centrum létrehozása is - mondta Gúr Nándor, a Regionális Fejlesztési Tanács tagja, a parlament munkaügyi és foglalkoztatási bizottságának alelnöke Miskolcon.

Tovább az eredeti cikkhez>>


Gúr Nándor képviselői honlapja:

Tovább az eredeti honlapra>>

Korábbi híreink:

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán