Bejelentkezés


dr. Baráth Etele életrajza

1942. január 28-án született Budapesten. Nős, felesége bírónő, három gyermekük van.

1960-ban érettségizett a budapesti Toldi Ferenc Gimnáziumban. 1967-ben a BME Építészmérnöki Karán diplomázott. 1974-től 1985-ig ugyanott adjunktus, 1985-ben egyetemi doktori címet szerzett. 1967-től 1989-ig építészként dolgozott Budapesten és Zalaegerszegen.1989. március 1-jétől a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium államtitkára, 1990. február 6-tól az Országos Műemléki Tanács ügyvezető elnöke lett. 1990. márciustól 1992. márciusig a Bécs-Budapest Világkiállítás kormánybiztosa, 1990. június-december között a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumban helyettes államtitkár. 1992-től több területfejlesztési cég tulajdonosa, illetve vezetője 1992 és 1994 között a Munkaadók Országos Szövetségének elnöke, 1994-ben a Magyar Gazdasági Kamara alelnöke. 1995-től a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, 1996-tól a MOB gazdasági bizottságának elnöke, 2001-től alelnöke. folytatás >>

Korábbi híreink:

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán