Bejelentkezés


dr. Veres János életrajza


1957. február 5-én született Nyírbátorban. Nős, felesége ügyvéd, két gyermekük van.

1975-ben a nyírbátori Báthory István Gimnáziumban érettségizett.

1981-ben a debreceni Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaság-tudományi Karán, üzemszervezési szakon általános agrármérnöki és mérlegképes könyvelői oklevelet szerzett.

1981-től állami tangazdaságban, 1983-tól tsz-főkönyvelőként dolgozott.

1986-ban az MKKE Ipari Karán agrármérnök-szakközgazdászi diplomát és egyetemi doktori címet szerzett. folytatás >>

Korábbi híreink:

Miért kell felszámolni az MSZP-t

Az MSZP az anarchia fenntartásában és a nemzet elnyomásában érdekelt párt, ami már az ország létét veszélyezteti.

Eladták az országot!

A felelős magyar kormány a végnapjaiban, még márciusban, mint egy kopott kabátot leadta a kormányzást Brüsszelben.

Marx ma nem divat

Ahhoz, hogy tudjuk, hogy hogyan és miért működik a kapitalizmus, meg kell ismerni a lényegét. Nem feltárni kell, azt már Marx megtette. Csak meg kell ismerni újra a tanításait.

Kisvárdai és Záhonyi Fejlesztési Programirodákat nyitott meg a pénzügyminiszter

Új Magyarország Pont Irodák és Helyi Vidékfejlesztési Iroda ünnepélyes megnyitójára került sor Záhonyban. Az irodát Veres János pénzügyminiszter avatta fel.

Ötpárti egyeztetés az Advertum-ügyben

5,2 milliárd forint hitelfelvételhez biztosított garanciát a kormány az Advertum Kft. részére, melyből 3,1 milliárd forintot a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga tartozásainak rendezésre fordíthat a cég.

Független újságírók a HírTV munkatársai mellett

A Magyar Köztársaság Alkotmánya biztosítja a sajtószabadságot. Ezzel azt is, hogy a sajtó képviselői a Sajtótörvényben meghatározott elvek alapján munkájukat tisztességgel, minden sérelem nélkül végezhessék!

HírTV Vs. Helmeczy László & Veres János

Veres János pénzügyminiszter szerepét is vizsgálhatják majd a hatóságok, a hamis vádat gondatlan módon, passzív megfigyelőként is el lehet követni.

Az R&I leminősítette hazánkat

Az eddigi A- szintről BBB+ szintre rontotta le a Magyar Állam és a Magyar Nemzeti Bank hosszú távú, idegen devizában denominált adósságainak minősítését a Rating & Investment Information minősítő társaság.

Az esztergomi gyújtogató és ami mögötte lehet

Torgyán Józsefnek, az FKGP egykori elnökének nem mondott semmit P. Renátó neve. - Egyáltalán nem ismerős ez a név - mondta a lapnak Torgyán. - Több mint százezer tagja volt a kisgazda pártnak, és több százezer emberrel fényképezkedtem.

Demszky Gábor nem hallgathat tovább!

Már a BKV-nál is feltűntek Veres János pénzügyminiszter üzlettársaként megismert, adócsalásért börtönbe zárt Kabai Károly családi vállalkozásai.

Kipukkadt a kormányzati negyed lufija

Veres János szerint a kormányzati negyeddel kapcsolatos kiadások jelentős értéket teremtettek, vaskosan megtérülő befektetés volt. Budai Bernadett, kormányszóvivő állítása alapján nem érte veszteség az állampolgárokat.

Kiemelkedően magasak a béreket terhelő magyar adók

Belgium és Dánia mellett Magyarország alkalmazza a legsúlyosabb elvonásokat.

„El lehet menni Magyarországról”...és mennek is a cégek Szlovákiába

Ezrével költöznek a magyar gazdasági társaságok Szlovákiába, ahol nincs iparűzési, szolidaritási- és osztalékadó.

Havi 400 pengő fixxel

Reklámokkal akarják kifehéríteni a gazdaságot? A kormányzati kommunikáció újabb sziporkája lepte el a médiát. Tipikus példája ez annak, amikor egy rablóból pandúr lesz.

Veres János elmerülőben

Eörsi Mátyás szerint előfordulhat ugyan, hogy egy törvénytelenséget nem követ szankció, de az még nem teszi meg nem történtté az esetet, s az idő múlása sem halványítja el a jogsértést.

Besúgókat keres a kormány

Agyrém, a kereskedőknek jelenteniük kellene a 125 ezer forintnál nagyobb vásárlásokat?

Veres János, pénzügyminiszter lemondását követeli Balsai István

Egy pénzügyminisztertől elvárható, hogy korábbi üzleti vállalkozásai mentesek legyenek az adócsalás gyanújától.

Nyílt levél a pénzügyminiszternek

A hatvankét neves aláíró nyílt levélben fordult Veres János pénzügyminiszterhez. Kérik, hogy amíg a vagyontörvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági határozat meg nem születik ne engedélyezze nemzeti vagyontárgyak értékesítését.

Elfogadták a vagyontörvényt, Magyarország a Gyurcsány Zrt. Molnár Oszkár szerint

A Fidesz a kormányt segítette a név szerinti szavazással? Esélyt sem adott az ellenzék a másként gondolkodó szocialistáknak.

Áfaköteles lesz a telkek, a két évnél nem régebbi házak, lakások és üdülők eladása.

Gráf József csökkentette volna az élelmiszerek áfáját, de a kormány a javaslatát napirendre sem vette.

Az ingatlanadó elutasítása teljes mértékű

Gyurcsány Ferenc is elismerte, hogy nincs költségvetési kényszere az új adónem bevezetésének.

Az „adócsökkentés kormánya” újabb terhet ró ki a lakosságra

A fideszes Varga Mihály határozott fellépést vár az ingatlanadó ellen.

Az elvárt helyére lépő minimumadó is alkotmányellenes

Ismét az alkotmánybírák végezhetik ki a törvényjavaslatot.

Euró 2030-ban?

Az Európai Unió 15 régi tagállamának a fejlettségi szintjét Magyarország csak 2025-re érheti el.

Elvárt helyett új adónem

Szerdán Veres János, pénzügyminiszter bejelentette, mégsem kell a vállalkozásoknak januárra és februárra befizetniük az elvárt adót.

Kedves Miniszterek!

Kiemeltem a levonások összesítését, és a folyószámlára utalt összeget. Meg tudnák mondani, hogy a levont összeg mire fordítódik? Azt kinek adom oda? (Sajnos a főiskolán ezt nem tanították.)

Három milliárdos tette tönkre az országot

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére Orbán Viktor, a Fidesz elnöke múlt hét pénteken a Millenáris Park Teátrumában, kilencedik alkalommal mondta el hagyományos országértékelő beszédét.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán