A vízadagolók jó szolgálatot tesznek cégek vízellátásában
A vízadagolók jó szolgálatot tesznek cégek vízellátásában

Cégek, vállalkozások ivóvíz ellátása nem egyszerű feladat, hiszen főleg a nagyobb létszámú munkaerő esetében, nem kis mennyiségű vízre lesz szükség. A palackos vizeket napi vagy naponta többszöri alkalommal kell beszerezni, mivel kis adagokról van szó és a hűtésük se megoldható, ha már tízesével vagy százasával kellene hűtőbe tenni őket. A vízadagoló kiváló opció a nagyobb közösség számára, ami gazdaságos, környezetkímélő és a víz hűtése is alapjaiban van megoldva, levéve ezzel egy terhet a felelős személyről. A vízadagoló ballonok 10, 20 literes kiszerelésben is elérhetőek, csak ki kell számolni, hogy körülbelül mennyi vízre van szükség és akár hetekre előre is beszerezhető a kellő mennyiség. Csupán a ballonok cseréjét kell megoldani, amire akad néhány vállalkozó kedvű jelentkező, de akár be is oszthatják maguk között az alkalmazottak.

A vízadagoló a számos műanyag palack elhasználásától is mentesít, amelyek rohamosan felhalmozódnak és az elszállításukról, újrahasznosításukról is gondoskodni kell. A ballonokat visszaveszi a szolgáltató, így ezzel sem kell többé törődni. A vízadagoló megvásárlása és beüzemelése után, csak a ballonokról kell gondoskodni, amelyeket megrendelhetjük, de személyesen is elintézhető a rendszeres beszerzés. amennyiben a személyszállítás nem megoldott dolog a cégnél, akkor célszerűbb a rendelés, de lehetőség van ilyen területű szolgáltatás igénylésére is.

A személyszállítás már külön foglalkoztatási terület, számos cég és vállalkozás szolgáltatásai között megtalálhatjuk. Lehet szó rövidtávú és hosszú távú szállításról, akár egy vagy több személyről. Lehetőség van rendszeres vagy időközönkénti szállíttatást is kérni, amit a szállítócéggel előre meg kell beszélni és pontosítani. Ilyen szolgáltatásokat egyszerűen az oferteo.hu weboldalon találhatunk, ahol a személyszállítás kategóriát kiválasztva, a regisztrált cégek fognak ajánlatokat tenni és nem mi kell utánuk járjunk árajánlatokat kérve. Innentől fogva csak annyi feladatunk maradt, hogy kiválasszuk az igényeinknek megfelelő javaslatot.