A becsületsértés már az ókorban és a középkorban is bűntettnek számított, és a sértett felek általában párbajjal bosszulták meg sérelmeiket. A rágalmazás tehát méltóságsértés. A modern büntetőjog kimondja, hogy vétséget követ el az, aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ.
Rágalmazás esetén a valóság bizonyításának helyet kell adni, de alapvetően becsületsértésnek számít az is, ha valós tényeket tárnak fel a nyilvánosság felé, és emiatt az adott személy megítélését negatív irányba terelheti. A rágalmazás minősített esetéi akár kétéves szabadságvesztéssel is járhatnak.
Ilyen, ha a méltóságsértés aljas indokból, vagyis a társasdalomban elfogadott erkölcsi normákkal ellentétes okból történik. Szintén súlyosbító tény, ha a rágalmazás nagy nyilvánosság elött zajlott le, bár a törvény konkrétan nem tér ki, ez mekkora számú közönséget takar.
A bírói gyakorlatban úgy határozzák meg, hogy nagy nyilvánosságnak tekinthető az a csoport, amelynek tagszámát első ránézésre nem lehet megállapítani (ez nagyjából 15 fő feletti létszám). Szintén minősített eset, ha jelentős érdeksérelem következik belőle, vagyis hátrány éri a sértettet.
Egyetlen esetben menthető fel a rágalmazó, hogyha a becsület csorbítására alkalmas tény valósnak bizonyul. De ehhez mindenképpen szükséges, hogy a tényt közérdekből vagy jogos érdekből közölje. Ilyenkor kezdődik meg a vizsgálat, jogos volt-e a kinyilatkoztatás, és ha igen, akkor következhet a bizonyítás. Csak ilyen esetben mentesülhet a rágalmazó a büntetés alól.