Bizonyos fokú stressz még jó hatással is lehet ránk, illetve a teljesítményünkre, azonban az állandósult feszültség, túlterheltség, fizikai és pszichikai nyomás már egyértelműen negatívan befolyásol minden téren. Éppen ezért kell tudni, hogy mi a teendő stressz ellen.

Amikor úgy érezzük, már nem bírjuk tovább és vészesen közelítünk a kimerültség, sőt, a kiégés felé, akkor be tudjuk vetni ezeket a praktikákat. Igazából azt kell megtanuljuk, hogy miként kezeljük a feszült helyzeteket, de ehhez a stressz elméletét és pszichológiáját is meg kell értenünk, illetve azt, hogy miként lehet megállapítani, mikor lépi át azt a szintet, ahonnan már negatív hatással bír.

Ezeknek a témáknak természetesen az interneten is utána lehet olvasni, de a leghatékonyabb módszert egy professzionális stresszkezelő tréningen való részvétel jelenti, hiszen itt szakik segítenek belátni a dolgok mögé, illetve elsajátítani azokat a technikákat, amiket a mindennapokban, a munkahelyen és a magánéletben is tudunk alkalmazni a stressz ellen.