
Nem ritka az a dolog, hogy szeretteink vagy éppen barátink külföldön élnek és dolgoznak. A jobb élet reményében sokan döntenek úgy, hogy szerencsét próbálnak a világban, hátha összejön nekik. Azért, hogy tudjuk velük tartani a kapcsolatot, érdemes beszerezni gyors internetet otthonra. Erre többféle szempontból is szükség lehet.
Elsősorban arról van szó, hogy a külföldre való telefonálás a világháló segítségével olyan alkalmazások letöltését igényelheti, amelyek valamelyest lassítják a számítógép adattovábbító kapacitását és ezen keresztül akár magát a szolgáltatást is.
Továbbá, ha nem akarunk hosszú időt eltölteni a gép mellett, ameddig tárcsáz egy adott elérhetőséget, vagy éppen betölti az ehhez szükséges programot, akkor is szükség lehet a sebesebb szolgáltatásra. Manapság már ezzel nem lehet probléma, mert a legtöbb szolgáltató igyekszik elérni, hogy minden ügyfélnek juttasson gyors internetet otthonra. Ezáltal nem csak a vevők azok, akik elégedettebbek lesznek, hanem a cég is olyan ügyfelekkel gazdagszik, akik bíznak benne.